Ukrán óriással erősített az Orosháza

A jobbkezes, ám mindhárom belső poszton bevethető 27 éves ukrán válogatott Jevgenyij Buinenko – kis szaúdi kitérővel – a BL-résztvevő HC Motor Zaporizzsja csapatától érkezett a Viharsarokba.

A 205 centiméter magas, 113 kilogramos Jevgenyij Buinenko még tizenévesen, a HC Portovik Juzsnij együttesével került ki a nemzetközi porondra, csapatával a 2010-es évek elején a Challenge-kupában, majd az EHF-kupában is szerepelt, miközben ukrán bajnoki ezüst- és bronzérmet is szerzett. Ezt az időszakot egy rövid észtországi, majd romániai kitérő követte, előbb a HC Kehra színeiben egy bajnoki 2. helyet és a Balti Liga 4. helyezését gyűjthette be az ukrán játékos, majd a CSȘM Bacău csapatánál töltött el egy szezont.

A szegedi Bánhidi Bence már megtapasztalta Buinenko védekezését (Fotó: Földi Imre)

Pályafutásának legsikeresebb időszaka következett ezután, 2016-tól a sokszoros ukrán éllovas HC Motor Zaporizzsja csapatához igazolt, akikkel három bajnoki elsőséget szerzett és három Bajnokok Ligája szezonban is lehetőséget kapott a világ legjobbjai között. A 2018/2019-es idényben a Zaporizzsja egészen a nyolcaddöntőig jutott a BL-ben, ahol csak a későbbi Final Four-résztvevő Kielce együttese tudta megállítani az ukránok menetelését. Jevgenyij nyáron Szaúd-Arábiába, az Al-Wehda gárdájához szerződött, melynek színeiben az augusztusi Super Globe viadalon 4. helyezést ért el.

A dán Hansennek sem volt könnyű dolga az ukrán óriás mellett

A 27 esztendős átlövő játékos Ukrajna válogatottjának is stabil tagja, a legutóbbi EB-selejtező mérkőzéseken négy alkalommal lépett pályára és hat gólt lőtt, de nemcsak teremben, a homokon is otthonosan mozog, tevékeny részese volt a 2015-ös strandkézilabda Európa-bajnokságon az ukrán bronzérem megszerzésének.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.