Meg fogjuk mutatni, hogy tudunk harcolni

A csapatát sújtó sérülések miatt nincs könnyű helyzetben Ratko Djurkovic vezetőedző, ennek ellenére ígéri, hogy együttese a maximumot fogja nyújtani a péntek esti, Eger elleni találkozón.

– Hasonló játékerőt képviselő csapatnál fogunk vendégszerepelni, az eddigi két meccs megmutatta, hogy milyen szinten is tudunk játszani. Ebben a pillanatban úgy áll, hogy Dömét is nélkülözni kell a mérkőzésen és két ember hiánya még nehezebbé teszi a dolgunkat. Ennek ellenére mindent ki fogunk adni magunkból, a pályán koncentrálnak kell lennünk az egész meccsen keresztül. Meg fogjuk mutatni, hogy tudunk harcolni. Kérdés az, hogy kibírjuk-e a 60 percet nagy ritmusban, kevés cserelehetőséggel – nyilatkozta holnapunknak Ratko Djurkovic.

Az SBS-Eger elleni bajnoki találkozó szeptember 13-án, pénteken 18:00 órától kezdődik az egri Kemény Ferenc sportcsarnokban. A mérkőzés játékvezetői Bíró Ádám és Kiss Olivér lesznek.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.