Bemutatjuk új játékosainkat – Kancel Ottó

A Balatonfüred együttesétől érkezik Orosházára a 205 centiméteres szlovák válogatott játékos. A 24 esztendős Kancel Ottó támadásban és védekezésben is hasznos tagja lehet NB I-es csapatunknak.

A 205 centiméteres, 95 kilós kézilabdázó a szlovákiai Királyhelmecen született, majd Nagykaposon és Kassán nevelkedett, ott figyeltek fel a már 15 évesen 202 centis fiúra a sokszoros magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatának vezetői. Ottó végigjárta a bakonyi klub serdülő, ifjúsági és junior korosztályait, 2011 őszén 16 és fél évesen pedig két mérkőzésen már a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott, a Tata és a Mezőkövesd ellen is két-két góllal tette le a névjegyét a fiatal tehetség.

Ottó a Veszprém színeiben tör kapura (Fotó: Melczer Zsolt – vehirsport.hu)

Mindeközben a Veszprém második számú, NB I/B-s együttesében már alapembernek számított, 11 mérkőzésen 61 gólt szerzett, csapattársa volt mások mellett jobbszélsőnknek, Pásztor Máténak is. 2012 őszén sérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, ám a 2013/2014-es szezonban ismét egyesülete rendelkezésére állt, az NB I/B-s felnőtt, valamint az ifjúsági és junior csapatokban dobálta a gólokat. A következő idényt ismét sérülés nehezítette, 2015 tavaszától mostanáig pedig már a Balatonfüred NB I-es gárdájában szerepelt, bár ez év márciusában bokaszalag szakadás miatt ismét műtéten esett át.

– Kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, kétszázöt centi magas, távolról is veszélyes, ugyanakkor remek a kapcsolata a beállóval. Komplett játékos, aki támadásban és védekezésben is hasznos. Hátul zavaróként és a hármas poszton szerepelhet – nyilatkozta Kancel Ottóról a Füred edzője, Csoknyai István.

Kancel az őszi magyar-szlovák viadalon Sipos Adriánt semlegesíti (Fotó: Kovács Anikó – MKSZ)

A fiatal játékos a Veszprém színeiben a magyar NB I mellett a Bajnokok Ligájában és a SEHA-ligában is megmutathatta tehetségét, a Balatonfüred csapatában pedig az EHF-kupában is bizonyíthatott.

Kancel Ottó 2018 októberében éppen a magyar válogatott elleni Eb-selejtezőn mutatkozhatott be Szlovákia felnőtt nemzeti együttesében, eddig két mérkőzésen kapott lehetőséget Heine Ernst Jensen szövetségi kapitánytól.

Az ifjú balátlövővel egy éves szerződést kötött az Orosházi FKSE-LINAMAR.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.