Táncsics: negyedik hely a Diákolimpián!

A kézilabdázók III. korosztályának diákolimpiai országos döntőjét rendezték a hét végén Békéscsabán. A Táncsics gimnázium diákjai kivívták a jogot, hogy a legjobb nyolc csapat között küzdjenek.

A döntőbe jutott nyolc csapatot sorsolással két négyes csoportra osztották. Az orosházi srácok egy fővárosi csapattal, a gyöngyösiekkel és a balmazújvárosiakkall kerültek egy négyesbe. Az első napon két győzelmet arattak Pásztor István tanítványai, majd a második nap délelőtt megnyerték a harmadik csoportmeccsüket is. Csoportelsőként jutottak a legjobb négy közé, annak dacára, hogy csak kilenc fős csapat utazott a döntőre (minden más csapat teljes, 14 fős kerettel érkezett).

Dicséretesen küzdött a maroknyi orosházi csapat

– A fiúk nagyon összeszedett, fegyelmezett, koncentrált játékkal teljesítették a csoportkört, a kis létszám ellenére is. Sajnos, bár folyamatosan töltjük fel, még nincs elegendő számú korosztályos játékos a kis gimisek között. Mi még újak vagyunk ebben a versenyben – mondta el kérdésünkre Pásztor István.

Következhetett a csapat számára az elődöntő, ahol a Mezőszilas csapatával vívtak kemény, sokszor nagyon eldurvult mérkőzést. Itt több sérülés is bekövetkezett. Császár Áront a mentő vitte el egy fejre kapott ütés után. Az orosháziak a mérkőzés utolsó tíz percét öten játszották végig és így is csak háromgólos vereséget szenvedtek. A harmadik helyért az egyszer már legyőzött Balmazújváros ellen játszottak.

A legjobb Békés megyei játékos Szénási Vendel, a legtechnikásabb játékos Janowszky Soma lett

– Próbáltuk “összedrótozni” a gyerekeket fizikálisan és fejben is. Az egyiknek a bokáját kellett rögzíteni, a másiknak a combján keletkezett ödéma, Áront az agyrázkódása miatt az orvos nem engedte játszani, de sikerült. Nagyon lelkesen játszottak és egészen a hajráig fej fej mellett voltak az ellenféllel. Sajnos a végére kijött a kisebb keret miatti fáradtság, így a negyedik helyen végeztünk. A gyerekek egy pillanatig sem adták fel, szinte spártai harcosként küzdöttek, maximálisan elégedett és büszke vagyok rájuk – összegezte Öcsi bá’.

A fiatalok edzője elmondta, hogy a gimnázium és a csapat folyamatosan építi az utánpótlás létszámot, és egy-két év múlva már nem lesznek a mostanihoz hasonló problémák.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.