Közgyűlést tartott az OFKSE

Május 30-án, csütörtökön délután tartotta éves közgyűlését az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület. A grémium elfogadta a klub 2018-as beszámolóját, majd új vezetőséget választottak.

Vajer Tamás klubelnök köszöntötte a megjelenteket, majd a folytatásban Kiss László alelnök ismertette az egyesület 2018. évi pénzügyi beszámolóját, mely szerint az OFKSE az elmúlt évben 319.051.000 forintból gazdálkodott. Héjjáné Dohányos Edina a felügyelőbizottság jelentését ismertette a tagsággal. A megjelentek a beszámolókat egyhangúlag elfogadták.

Ezt követően került sor a lejárt mandátumú elnökség tagjainak megválasztására. Az egyesület tagságának döntése értelmében ismét az elnökségben kapott helyet Kéri László, Kiss László és Vajer Tamás, valamint új tagként került be a testületbe a klub egykori kiváló kapusa, jelenlegi technikai vezetője, Szikora Attila és Zsedényi Péter, aki kommunikációs területen áll másfél évtizede a klub szolgálatában. Az elnöki tisztséget továbbra is Vajer Tamás tölti be, míg az alelnöki teendők ellátására Szikora Attilát választotta meg a frissen felállt testület.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.