U15: erre lehet építeni!

A gyermekbajnokság I. osztályában szereplő U15-ös orosházi fiúk vasárnap a Salgótarjánba utaztak, a harmadik vonalban érdekelt csapatunk pedig Gyulán vendégeskedett.

U15 I. osztály rájátszás
Orosházi FKSE-LINAMAR – Várpalotai BSK 22-11 (12-2)
(A találkozót 10-0-ás gólkülönbséggel a Várpalota javára írták.)
Orosházi FKSE-LINAMAR – Moyra-Budaörs Handball 13-24 (9-10)

A csapat tagjai: Virág Dávid (kapus), Barta Levente (2 gól), Benkő Benedek (1), Bódai Szabolcs (3), Donka Valentin (8), Fekete Márk, Lukács Jenő (11), Magyar Botond (1), Nánási Máté (6), Pleskonics László (3). Edző: Kovács Attila.

Kovács Attila: – Tanulmányi kiránduláson vett részt a csapatom jónéhány tagja, ezért az előírtnál kisebb létszámmal tudtunk csak elutazni Salgótarjánba. Sajnos ezért már eleve mindkét meccset az ellenfelünk kapta, de ez nem érdekel, csak a pályán mutatott játékunk, amivel ezúttal elégedett voltam. Végre olyan mentalitással kézilabdáztak a fiúk, amit mindig is elvárok tőlük, erre lehet majd építeni a jövőben! A második meccs végére már elfáradtunk, mivel alig tudtam cserélni, de ott is amíg bírták erővel, szépen játszottak a srácok, így büszke voltam rájuk.

* * *

U15 III. osztály, Badó László régió alsóház
Orosházi FKSE-LINAMAR – Kiskunmajsai KC 7-23 (1-9)
Pick Szeged – Orosházi FKSE-LINAMAR 34-6 (14-3)

A csapat tagjai: Bordás Levente (7 gól), Bottás Bence, Faggyas Ábel (2), Kun Dominik, Sánta Milán (3), Somogyvári Levente, Szkaliczki Zsolt (1). Edző: Krátky János.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.