Újabb lépés a válogatottság felé

A novemberi megyei szintű kiválasztó után március 6-án régiós szinten mutathatták meg tehetségüket serdülőkorú kézilabdázóink. A szegedi válogatón négy orosházi fiatal volt érdekelt.

Megyei szintről – a kiválasztó edzők döntése alapján – az Orosházi FKSE-LINAMAR öt játékosa – Bódai Szabolcs, Borbély Levente, Furka Zsombor, Lukács Jenő és Gorzsás Dominik került tovább régiós körbe, utóbbi fiú térdsérülés miatt most sajnos kénytelen volt kihagyni a szegedi válogatót. Hogy kik jutnak tovább az országos szűrés szintjére, május elején derül majd ki.

A négy orosházi fiú (zöld mezben) jól helytállt a válogatón (Fotó: Rónyai Szilvia)

– Az elején kissé megilletődötten mozogtak a fiúk, de a végére már feloldódtak a gátlásaik. Reményeim szerint lesz olyan játékosunk, aki bekerül a serdülő válogatott bő keretébe! – nyilatkozta a kiválasztó edzés után Kovács Attila, az orosházi fiúk edzője.

A megyei és regionális szintű szűrések után az MKSZ szakemberei által kiválasztott 2004. január 1. és 2005. december 31. között született tehetséges kézilabdázók ősztől – egy utolsó, országos szűrőn átjutva – már a serdülő válogatott bő keretéhez tartozhatnak.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.