A MOL-Pick Szeged mérkőzésén fújják a sípot

Élete első NB I-es kézilabda bajnokijára készül játékvezetőként az Orosházi FKSE utánpótlás edzőjeként dolgozó Héjja Ádám és társa, Kónya Balázs.

Egerben lép pályára bajnoki mérkőzésen a Bajnokok Ligájában is évről évre egyre jobban szereplő, magyar válogatottakkal és nemzetközi sztárokkal teletűzdelt MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata. Orosházi szempontból azonban nem a játékosok, hanem a mérkőzés játékvezetői miatt lesz érdemes nyomon követni az összecsapást.

Az Orosházi FKSE utánpótlásedzőjeként is dolgozó Héjja Ádám, valamint a korábban szintén orosházi színekben kézilabdázó Kónya Balázs még 2013-ban kezdte meg a játékvezetői képzést, 2014 januárjában pedig mindketten sikeres vizsgát tettek.
– Már a vizsgát is együtt csináltuk, lényegében az első meccstől kezdve együtt fújjuk a sípot. Kezdetben hobbinak indult a közös tevékenység, de mára munka lett belőle, hiszen szinte minden hétvégén kapunk legalább egy meccset, de előfordul, hogy hétköznap is – mesélte Kónya Balázs.

Hamarosan a legjobb magyar csapatok mérkőzésein bizonyíthat a két orosházi játékvezető

Annak ellenére, hogy első NB I-es bajnokijukra készülnek, már nem ismeretlen számukra az élvonalbeli csapatoknak bíráskodni, hiszen több Liga Kupa-mérkőzésen és az ifjúsági válogatott összecsapásain is alkalmuk nyílt megmutatni felkészültségüket. Azóta a kiemelt utánpótlás játékvezetői keret tagjaként Prágába is eljutottak nemzetközi tornára, valamint 2018 után idén másodszor kaptak meghívást a Balaton Kupa utánpótlás tornára, Veszprémbe.

– Itt olyan nagy klubok utánpótláscsapatai mellett szerepeltünk bíróként, mint a Barcelona, a Kielce, a Füchse Berlin, a Celje, a Zagreb, vagy épp a két magyar nagyágyú, a Veszprém és a Szeged. A frissen kiadott 2019-es kerethirdetésnél tudtuk meg, hogy az őszhöz képest egy szinttel feljebb léptünk és lehetőségünk lesz az NB I-es bajnokságban is bíráskodni – tette hozzá Kónya Balázs.

Ennek értelmében januárban rögtön két mérkőzéssel nyitottak, ahol a junior és az ifjúsági válogatott mellett léptek pályára, majd nemrég újabb örömteli hírről értesültek: megkapták első élvonalbeli bajnokijukat, a DVTK-Eger – MOL-Pick Szeged találkozót.

Évek óta együtt fújja a sípot Héjja Ádám (b) és Kónya Balázs (j)

A bírói feladatkör fokozatos terhelést igényel és ezt a két orosházi fiatalember is megtapasztalta. Évente négy alkalommal kell vizsgázniuk elméleti és videotesztből, Cooper és ingafutó tesztek követik egymást. Emellett a Magyar Kézilabda Szövetség jóvoltából folyamatosan részt vesznek különböző terhelésteszteken és sportpszichológián is.

Ádám és Balázs a rengeteg elfoglaltság ellenére bizakodva tekint előre játékvezetői karrierjükkel kapcsolatban. Ne lepődjünk meg tehát, ha két hét múlva a Szeged vagy az Eger játékosainak két ismerős fiatal játékvezető mutatja fel a két percet.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.