Jótékonyság: báloztak a kézisek

Sorrendben a nyolcadik jótékonysági kézilabda bálra gyülekeztek a mulatságra vágyók szombat este az Eötvös csarnokban.

A csarnok küzdőtere ezúttal szőnyeggel borítva és szépen terített asztalokkal berendezve várta a mintegy hatszáz vendéget. A két városi kézilabda egyesület közül idén a lányoknak, az ONKC-nak jutott a rendezés feladata.

A jótékonysági kézilabda bált a rendező egyesület elnöke, Dancsó Attila nyitotta meg, majd városunk polgármestere, Dávid Zoltán köszöntötte a vendégeket. A városvezető beszédében megköszönte a két egyesületben sportolók, dolgozók munkáját és köszönetet mondott a szülőknek, támogatóknak, szurkolóknak és mindenkinek, aki segíti a kézilabda klubok munkáját.

A két egyesület színeivel díszített csarnokban kitűnő volt a hangulat (Fotók: Kecskeméti Krisztina)

A köszöntő után hagyományosan az Orosházi Kézilabdabarátok Körének díjátadója következett. Mint az előző években, idén is díjaztak egy-egy kiemelkedő ifjú tehetséget és átadták az életműdíjat. Benkő Józseftől és Czékmán Jánostól a lányok közül Kovács Zita, a fiúk közül pedig Szabó Máté vehette át az elismerést.

Az idei életműdíjat a több mint ötven éve a sportágban dolgozó Mikus Istvánnak ítélte a baráti kör, aki rövid beszédben köszönte meg ezt. Elmondta, hogy az élete során eddig kapott díjak közt is a főhelyre kerül a mostani elismerés.

Ugyancsak hagyomány, hogy a két egyesület egy-egy kiemelkedő sportolója a Békés Megyei Közgyűlés elismerését veheti át a bálon. Zalai Mihály, a megyegyűlés elnöke Hatala Virágnak és Héjja Ádámnak adta át az ajándékcsomagot. Rövid beszédében megköszönte a két egyesületben dolgozók munkáját, hisz nekik köszönhető, hogy megyénkben Orosháza lehet a kézilabdázás fellegvára, ahol mintegy hétszáz gyerek választja a sportolást.

A díjátadók után a kulináris élvezetek, az asztal örömei vették át a főszerepet, majd Gógán Norbert zenei instrumentumai szólaltak meg és hívták táncba a bálozókat, akik nem is haboztak ennek eleget tenni. Egy éjfél utáni tombolasorsolással megszakítva, nagyszerű hangulatban állt a bál hajnalig…

A kézilabda bál bevételét idén is jótékony célra ajánlja fel a két klub. A támogatás konkrét odaítélésére később kerül sor.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.