Saját kezünkben a sorsunk

Az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság Keleti csoportjának félidejében két Békés megyei csapat áll a tabella élén. Az élvonalból érkező Orosházi FKSE-LINAMAR vezeti a mezőnyt, előnye 4 pont a Békés-Drén KC-val szemben. Bakó Botond alakulata impozáns teljesítményt nyújtott az őszi idény során, csupán a viharsarki riválissal gyűlt meg a baja, az összes többi ellenfelét sikerült két vállra fektetnie. Mindez azért is nagy szó, mert az NB I-es búcsút követően gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett felépíteni. A diadalmenet részleteibe a szakvezető avatott be, aki éppen egy éve vette át az irányítást.

– Elnézve a tabellát, aligha lehetnek elégedetlenek az őszi produktummal…
– Magam is úgy gondolom, hogy jól szerepeltünk. Figyelembe véve azt, hogy miként alakult a helyzetünk a felkészülés kezdetétől az őszi fordulók végéig, eredményben azt hoztuk, amit vártam. Jó pozícióban vagyunk és a legfontosabb az, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, a feljutás lehetősége. Remek őszt futottunk, jól jöttünk ki azokból a nehézségekből is, amikkel menet közben szembesültünk.

A csapatban jól egészíti ki egymást a rutin és a fiatalság (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

– A keret tagjai közül kik nyújtották a legmegbízhatóbb átlagot?
– Sok kimagasló teljesítmény volt. A kapuban stabilak voltunk, Herjeczki Balázs és Szabó Levente jól egészítették ki egymást, örömteli, hogy a legfiatalabb hálóőrünk, Majdán Márk is nagyon jól szállt be, amikor lehetőséghez jutott. Egyértelmű, hogy Zubai Szabi vezérszerepet játszik, amit kiválóan old meg, a csapat egyik meghatározó tagja volt, noha „fél lábbal” hozta az őszi szezont. Lele Ákos is fontos láncszeme volt a gépezetnek, de róla azt gondolom, hogy ennél is jobban fog kézilabdázni az előttünk álló szezonban. Tavasszal hosszabb időszakot hagyott ki, most viszont sok időt töltött a pályán, kellettek neki ezek a mérkőzések, hogy visszazökkenjen a bajnokság ritmusába. Balázs Botond is egyre stabilabb és egyre jobb teljesítményt nyújt, jól és eredményesen kézilabdázott. Védő pozícióban Mihály Zsoltit tudom dicsérni, aki jól teljesített, de akkor leszek vele igazán elégedett, ha támadásban is előrelép és megoldja a neki szánt feladatokat. Jobbátlövő pozícióban a Ferenczi Botond-Karap Gábor páros jól egészítette ki egymást és jó mérkőzéseket hozott. Kettejük közül valaki mindig hozzá tudott tenni, még úgy is, hogy Karap Gabi sérült vállal játszott. A balszélen Németh Laci meghatározó volt, a fiatal Zalai Csanád jól egészítette ki ezt a pozíciót, bízom benne, hogy a második félévben ő is még több szerepet tud vállani. A jobb oldalon Kiss Axel – ahogyan ezt már tavaly is bizonyította – fiatalsága ellenére jól teljesített, Pásztor Mátéval remek párost alkotnak. Beálló pozícióban nagyon erősek vagyunk, három kiváló játékosunk van. Döme Szabolcs profi módon hozta a rábízott feladatokat, Mátó István is sokat lépett előre, neki még magabiztosságban kell fejlődnie. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni legidősebb játékosunkat, Ambrus Józsefet, aki úgy gondolom, hogy élvezi szerepét a csapatban, és amikor pályára kerül, akkor a maga rutinjával segíteni tudja társait.

– Mi volt az ősz legpozitívabb jelensége, élménye, történt-e valamilyen nemkívánatos dolog?
– Kellemetlenséget tulajdonképpen csupán a sérülések okoztak nekünk. Így volt ez Zubai Szabolcs, Kiss Axel vagy Karap Gábor esetében is, hogy csak a komolyabb eseteket említsem. Pozitívum viszont a 92 százalékkal lehozott őszi szezon, melynek során egyetlen kivétellel valamennyi bajnokit megnyertünk.

Zubai Szabolcs (17) sérülten is kulcsembernek bizonyult (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

– Milyen volt maga a bajnokság szakmailag?
– A lebonyolítás rendben van, tervezhető és átlátható a rendszer, kevés szünettel és megszakítással. A színvonal jónak mondható, egyre több jó kézilabdát játszó csapat van. Viszont lehetne sokkal több olyan fiatal titán, aki be akarja rúgni az ajtót és bizonyítani szeretné a rátermettségét. Még mindig beférnek a régi, nagy „öregek” a csapatokba, és ott meghatározóak tudnak lenni. Mindez persze nem rossz, hiszen ők is fontos tagjai a rendszernek, de ez azt is jelenti, hogy nincs akkora számú fiatal bázis, mint amennyire szükség lenne az élvonal „árnyékában”.

– Meddig tart a téli pihenő, terveznek-e további erősítéseket?
– A közös felkészülés január 7-én kezdődik, viszont a héten már egyéni programot kaptak a játékosok, amit el kell végezniük. A csapatban egyelőre változás nem várható, úgy gondolom, hogy erős keretünk, egységes és jó a csapatunk, ami a pályán és azon kívül is meglátszik. Elégedett vagyok a srácokkal.

Házi góllövőlista
Az orosházi játékosok 309 találatig jutottak az őszi idény során, ezzel a mezőny második legeredményesebb tagjának bizonyultak. A gólokon 15 játékos osztozott az alábbiak szerint: Balázs Botond 51; Lele Ákos 47; Németh László 44; Ferenczi Botond 37; Döme Szabolcs 34; Pásztor Máté Szabolcs 22; Karap Gábor 18; Mátó István 16; Kiss Axel 13; Zalai Csanád 11; Mihály Zsolt 6; Zvolenszki Attila 4; Ambrus József 3; Zubai Szabolcs 2; Szabó Levente 1.

Kategória: Hírek | A közvetlen link.