Presztízscsata lesz a javából

Igazi megyei rangadónak ad otthont pénteken este az Eötvös sportcsarnok, az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese a másodosztály tavalyi ezüstérmesét, a Békés-Drén KC gárdáját fogadja. A találkozó előtt a két csapat vezetőedzőjét kértük egy kis esélylatolgatásra.

Bakó Botond (Orosházi FKSE-LINAMAR): – Pénteken újabb feladat vár ránk, megyei csapat ellen játszani mindig érdekes és különleges, mert van egy jó hangulata, és nyilván egy presztízsmérkőzés mindenki számára. Nem csak azért, mert megyei rangadó, hanem azért, mert nyilván mindkét csapat szeretne jó eredményt elérni. Azt gondolom, hogy rendben vagyunk és készen állunk a mérkőzésre, bízom benne, hogy azt a küzdőszellemet, agresszivitást és lelkesedést tudjuk hozni, amit eddig is nyújtottunk. Bízom a csapatomban és úgy gondolom, hogy győzni fogunk.

Papp Bálint (Békés-Drén KC): – Az Orosháza kezdősora komoly játékerőt képvisel, védekezésben agresszív és két rutinos kapussal rendelkezik, akik a kecskeméti meccs hajrájában kivették a maguk részét az értékes győzelemből. Megpróbáltunk felkészülni belőle, odahaza még erősebb, mint idegenben. Az állománya ebben az osztályban kimagaslik, ennek ellenére igyekszünk felvenni vele a harcot. Egy jó hangulatú, presztízscsatára van kilátás. Bízom benne, hogy a saját játékunkat tudjuk majd játszani, és bár kevésbé vagyunk tapasztaltak, szeretnénk partiban maradni az ellenféllel, de ehhez maximumot kell hozzáállásban és játéktudásban nyújtanunk. Könnyít a helyzetünkön, hogy felszabadultan léphetünk pályára, hiszen a tét inkább a házigazdák vállát nyomja majd.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.