Jön az első edzőmérkőzés

A csapat a múlt hónapban megkezdte a felkészülést a 2018/19-es szezonra, most pedig elérkezett az idő az első edzőmérkőzésre. Az orosházi együttes az NB I-es Gyöngyössel méri össze erejét péntek este.

Az erre a szezonra NB I/B-be kényszerült OFKSE gárdájának egy célja van az előttünk álló bajnoki idényre, mégpedig megnyerni a sorozatot és újra visszajutni az első osztályba. E célkitűzés mentén igazoltak új játékosokat és kezdték meg a felkészülést.

A pénteken 18.00-kor kezdődő felkészülési mérkőzés célja, a bajnokság kezdete és az Algyő elleni kupameccs előtt felmérni a csapat felkészültségének szintjét és feltárni az addig kijavítandó hibákat.

Péntek este már felkészülési mérkőzésen szurkolhatunk a fiúknak (Fotó: Rosta Tibor)

– Ez a találkozó tökéletes lesz arra, hogy felmérjük, hogy a csapat a felkészülés jelen fázisában ott tart-e, ahol tartania kell. Fel tudjuk térképezni a játékot éles helyzetben. Természetesen nem az eredmény az, ami elsődlegesen fontos. Mindenki teher nélkül, felszabadultan játszhat. A Gyöngyös, illetve a további felkészülési ellenfelek ellen ki kell alakulnia annak a játéknak, mely alkalmas arra, hogy céljainkat elérhessük – mondta el a csapat edzője, Bakó Botond.

A fiúknak tehát egy jó alkalom a felkészülésre, a nyár folyamán kézilabdára kiéhezett szurkolók pedig végre mérkőzésen láthatják a kedvenceket.

Orosházi FKSE-LINAMAR – B.Braun Gyöngyös, felkészülési mérkőzés, Orosháza, Eötvös csarnok. 2018. augusztus 17. (péntek) 18:00 óra.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.