Magyar Kupa: Algyőre utazunk

Mint arról Facebook-oldalunkon korábban már beszámoltunk, az orosházi fiúkra az FKSE-Algyő együttese vár a Magyar Kupa első fordulójában. Mostanra a mérkőzés időpontjában is megállapodtak a felek.

Megszületett a Magyar Kupa találkozó időpontja, a két csapat 2018. szeptember 17-én, hétfőn 19:00 órától Algyőn küzd meg egymással a továbbjutásért. A jól ismert kupaszabályok értelmében a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, és – mivel azonos osztályban szereplő csapatokról van szó – döntetlen esetén a vendég együttes a kedvezményezett, azaz ez esetben az Orosháza léphet tovább a második fordulóba.

Ellenfelünket nem kell különösebben bemutatni, az algyői csapat évek óta meghatározó tagja a másodosztálynak, természetesen ebben az idényben is szeretnének a dobogó közelébe kerülni. A Tisza-parti együttesnél új tréner kezdte el a munkát, Herbert Gábor a vezetőedző, segítője pedig Velky Péter. A két név a MOL-Pick Szeged csapatával való szoros együttműködésről árulkodik, hiszen Szegeden továbbra is Herbert az utánpótlás szakmai vezetője, míg Velky pedig az ifjúságiak edzője, a kooperációnak köszönhetően pedig a Szeged sok U23-as tehetsége kaphat Algyőn játéklehetőséget. A Délmagyarország információi szerint Stefan Sunajko, Nagy Martin, Tóth József és Marczika Barnabás kettős játékengedéllyel, míg Szabó Máté és Maróti Viktor kölcsönszerződéssel érkezik Szegedről Algyőre. Orosházáról igazolt át Németh Gábor és John András – utóbbi játékos kölcsönben már az előző szezon egy részét is Algyőn töltötte –, illetve Veszprémből érkezett vissza a szegedi nevelésű Árpási Patrik.

A Magyar Kupában – akárcsak később a bajnokság során – nagy csata várható az algyői és az orosházi együttes között, szurkoljunk hát minél többen szeptember 17-én is a zöld-sárga mezes fiúknak! Hajrá Orosháza!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.