Cél a feljutás – bemutatkoztak új játékosaink

Hétfőn délután sajtótájékoztató keretében mutatta be új igazolásait az ősztől másodosztályba készülő Orosházi FKSE-LINAMAR férfi kézilabda-csapata.

Vajer Tamás elnök bevezetőjében hangsúlyozta: az egyesület célja továbbra is az, hogy minőségi kézilabdát nyújtson a város és a szurkolók számára, így az elvárás a következő bajnoki szezonra nem is lehet más, mint a visszajutás az élvonalba. Ehhez olyan csapatot kell építeni, mely alkalmas erre a feladatra, az új játékosok leigazolásánál is az volt a fő szempont, hogy ezt a célt megvalósíthassa a klub.

Zubai, Mátó, Lele, Karap, Ambrus (Fotó: Kecskeméti Krisztina – OrosCafé.hu)

A folytatásban néhány mondatban bemutatkoztak az OFKSE friss szerzeményei: Ambrus József Algyőről, Karap Gábor Balmazújvárosból, Mátó István Tatáról, Lele Ákos Gyöngyösről, Zubai Szabolcs pedig a bajnok Szeged csapatától érkezett Orosházára. Mindannyian egyöntetűen hangsúlyozták, hogy számukra nagy kihívást jelent az egyesület által kitűzött cél, az NB I-be való visszakerülés. A klub maximálisan biztosítja az ehhez szükséges feltételeket, a játékosok pedig tudásuk legjavát nyújtják majd a bajnokság során, aminek eredménye csakis a siker lehet.

Zárszavában Kéri László elnökségi tag kiemelte: a meglévő és újonnan igazolt tapasztalt játékosok mellett a következő szezonban kiemelt szerepet szánnak majd a saját nevelésű orosházi fiataloknak is.

Zubai Szabolcs duplázni szeretne
– Az idei bajnoki szezonban aranyérmes voltam, kevés embernek adatik meg, hogy két egymást követő idényben duplázni tudjon, de én úgy gondolom, jövőre duplázni fogok és aranyérmes leszek az Orosházával. Egy nagyon fontos célom még a feljutáson kívül, hogy újra élvezzem a kézilabdát, ez pedig itt teljesen megadatik nekem. Úgy várom ezt a lehetőséget, mint ahogy tíz évvel ezelőtt a szegedit – hangsúlyozta a klasszis beálló a sajtótájékoztatón.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.