Strandkézilabda: Magyar Kupa győzelem!

Hétvégén Vonyarcvashegyen rendezték meg a strandkézilabda Magyar Kupa döntőjét, melyen az Orosházi FKSE együttese is érdekelt volt. Csapatunk címvédőként érkezett a viadalra.

Két négyes csoportban, nyolc gárda mérkőzött meg egymással a férfiak mezőnyében. Az Orosháza magabiztosan hozta a csoportmérkőzéseket, veretlenül végzett a négyes élén, a folytatásban pedig a másik csoport második helyezettjével csapott össze a döntőbe jutásért. Az elődöntőben Vodka Juniors együttese ellen sima győzelmet aratott Somogyi Péter edző legénysége, a döntő azonban már izgalmasabbra sikerült. A Beach Stars elleni első játék még megnyugtató orosházi sikert hozott, a folytatásban azonban már többször felhördült a zöld-sárgák szurkolótábora. A támadásokba sok hiba csúszott, a védelem sem zárt légmentesen, így sikerült egyenlítenie a Beach Stars-nak, következett tehát a mindent eldöntő szétlövés. A végső párharcban aztán ismét megrázta magát az Orosháza és hibátlan teljesítménnyel sikerült hoznia a mérkőzést.

A Magyar Kupa első két helyezettje automatikusan kvalifikálta magát az augusztus elején Balatonbogláron megrendezendő bajnoki döntőre.

Somogyi Péter edző (b) és az “aranycsapat” (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Csoportmérkőzések:
Sárospataki TC – Orosházi FKSE-LINAMAR 0-2
Orosházi FKSE-LINAMAR – Pénzügyőr SE 2-0
Salgótarjáni Strandépítők KC – Orosházi FKSE-LINAMAR 1-2

A döntőbe jutásért:
Orosházi FKSE-LINAMAR – Budakalászi SC-Mátra Gumi Vodka Juniors BHC 2-0

Az 1. helyért:
Orosházi FKSE-LINAMAR – Beach Stars BHC 2-1

Végeredmény:
1. Orosházi FKSE-LINAMAR
2. Beach Stars BHC
3. Salgótarjáni Strandépítők KC
4. Mátra Gumi Vodka Jrs. BHC
5. Pénzügyőr SE
6. EgySörNemSör BHC
7. Kézilabda Utánpótlás KFT
8. Sárospataki TC

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.