A számok nem hazudnak

Élvonalbeli felnőtt együttesünk számára május 5-én befejeződött a 2017/2018-as NB I-es bajnoki szezon. Ezúttal visszatekintünk a csapat pályán töltött 1560 percére – szigorúan a számok tükrében.

Az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese 26 bajnoki találkozón lépett pályára, ezek közül csupán 2 mérkőzés zárult orosházi győzelemmel, 2 alkalommal döntetlent játszott csapatunk, 22 alkalommal pedig vesztesen hagytuk el a küzdőteret, csaknem 6 hónapos, 16 bajnoki mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot produkálva.

A 26 mérkőzésen kereken 600 gólt lőtt és 738 gólt kapott együttesünk, ami mínusz 138-as gólkülönbséget, valamint meccsenkénti 23,1 adott és 28,4 kapott találatot jelent. Összehasonlításképpen: az előző szezonban meccsenkénti átlagban 2 góllal többet lőttünk, viszont 1-gyel kevesebbet kaptunk.

Egy találkozón a legtöbb gólt – szám szerint 32-t – a Csurgó csapatának lőttük, november 15-én, hazai pályán. A legkevesebbszer – 18 alkalommal – a Tatabánya és a Ferencváros otthonában sikerült hálóba találnunk, szintén tavaly novemberben. Kapott góljaink közül a legtöbbet – 40-et – szeptemberben a Veszprém szerezte, legkevesebb alkalommal pedig a Cegléd és a Ferencváros talált az orosházi kapuba, ők csupán 18-18 gólt lőttek ellenünk.

Németh László volt a szezon legeredményesebb orosházi játékosa (Fotó: Rosta Tibor – OrosCafé.hu)

Az Orosházi FKSE-LINAMAR gólszerzői a 2017/2018-as szezonban:
1. Németh László 82 gól/26 mérkőzés (3,15 gólátlag)
2. Gyene Norbert 64/21 (3,05)
3. Ferenczi Botond 51/26 (1,96)
4. Marko Knezevic 46/24 (1,92)
5. Antal Szabolcs 44/26 (1,69)
6. Zoran Radojevic 43/15 (2,87)
7. Stranigg János 43/18 (2,39)
8. Nikola Markoski 41/24 (1,71)
9. Ivan Milas 39/12 (3,25)
10. Pásztor Máté 32/26 (1,23)
11. Morva Zoltán 31/20 (1,55)
12. Németh Gábor 29/17 (1,71)
13. Balázs Botond 25/10 (2,50)
14. Felipe Braz 6/10 (0,60)
15. Mihály Zsolt 6/20 (0,30)
16. John András 4/10 (0,40)
17. Domagoj Srsen 4/16 (0,25)
18. Kiss Axel 3/3 (1,00)
19. Zalai Csanád 3/6 (0,50)
20. Bella Csaba 2/9 (0,22)
21. Herjeczki Balázs 2/25 (0,08)

Legeredményesebb játékosunk, Németh László 82 találatával az NB I összesített góllövőlistáján a 27. helyen szerepel.

A legtöbb orosházi büntetőt Gyene Norbert értékesítette: 50 lövéséből 41 gól született, azaz az esetek 82 százalékában volt eredményes. Németh László 16 próbálkozásból 12-szer (75 %) talált kapuba a hétméteres vonalról.

Egy mérkőzésen a legtöbb gólt szintén Gyene szerezte, december 1-jén Gyöngyösön 10 alkalommal talált hálóba – igaz, ebből 7-szer büntetőből. Akciógólok tekintetében Zoran Radojevic vezeti a képzeletbeli rangsort, szeptember végén Komlón 8-szor volt eredményes.

A legtöbb kiállítást Ferenczi Botond gyűjtötte be, ő 16 alkalommal kapott két percet, míg Nikola Markoski 11 esetben kényszerült a kispadra.

Öt rutinos játékosunk – Antal Szabolcs, Ferenczi Botond, Németh László, Pásztor Máté és Szabó Levente mind a 26 találkozón pályára lépett, miközben négy saját nevelésű NB I-es újoncot is avattunk Kiss Axel, Majdán Márk, Zalai Csanád és Zvolenszki Attila személyében.

A 2017/2018-as bajnoki szezonban pályára lépő 26 kézilabdázónk átlagéletkora 24,5 év (a tavalyi 26,3-mal szemben!), legidősebb játékosunk a 38 éves Szabó Levente, legfiatalabb pedig a 17 esztendős Kiss Axel volt.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.