Mesteredző irányítja utánpótlásunkat

Koi Endre, a közelmúltban EHF európai mesteredzői minősítést szerzett fiatal szakember a jövőben utánpótlás szakmai igazgatóként irányítja egyesületünkben az ifjú korosztályok képzését.

A legmagasabb szakmai szintet 20 edző teljesítette a február közepén megtartott záróvizsgán, okleveleiket pedig a napokban vehették át ünnepélyes keretek között az újdonsült mesteredzők, köztük Koi Endre, az Orosházi FKSE szakembere.

Kovács Péter, az EHF Módszertani Bizottságának oktatásért felelős tagja, Prof. Dr. H.c. Mocsai Lajos, az MKSZ tiszteletbeli elnöke, a Testnevelési Egyetem rektora, Koi Endre mesteredző és Dr. Kersch Ferenc, az MKSZ Szakmai és Versenybizottságának elnöke (Fotó: MKSZ)

Endre – aki 2017 őszétől a magyar fiú ifjúsági válogatott trénere is – tavaly nyáron Balmazújvárosból került Orosházára, egy ideig az NB I-es felnőtt együttes másodedzője volt, az utóbbi időszakban pedig az utánpótlás területén folyó munkát követte fokozott figyelemmel.

– Az utánpótlás szakmai irányítása, szakmai irányvonalának meghatározása és az edzői kollektíva összefogása, csapattá kovácsolása lesz a feladatom – nyilatkozta egyesületünk újdonsült utánpótlás igazgatója. – Közösen szeretnénk egy egységes irányvonalat kialakítani, természetesen valamennyi edzőkolléga véleményét meghallgatva és figyelembe véve. Jelenleg a következő szezon szakmai stábjának kialakítása folyik. A napjainkban is jól működő utánpótlás-nevelést szeretnénk a jövőben a régi hagyományokhoz híven még jobbá, hatékonyabbá és eredményesebbé tenni, közös munkával öregbíteni az orosházi kézilabdázás jó hírnevét – vázolta a legfontosabb feladatokat Koi Endre.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.