Az orosházi kézilabda mindenese – Szikora Attila elismerése

Különleges elismeréssel gazdagodott a 22 éve Orosházán élő Szikora Attila. Az egykor játékosként, most edzőként, technikai vezetőként és oktatóként dolgozó egykori sportember munkáját „Orosháza Város Sportjáért” díjjal ismerték el.

A kézilabda körül forog az élete. Korábban játékosként, jelenleg technikai vezetőként és kapusedzőként segíti az Orosházi FKSE csapatát. Elkötelezett munkáját idén „Orosháza Város Sportjáért” díjjal ismerték el.
– Óriási elismerés, egyben megtiszteltetés, főleg, hogy nem számítok született orosházinak, hiszen Békéscsabáról érkeztem – jelentette ki Szikora Attila a díjról.

Még 1996-ban érkezett az egyesülethez, azóta részese a helyi kézilabdaélet mindennapjainak, annak minden sikerével és bánatával együtt. 2013-as visszavonulásáig kapusként segítette védéseivel klubját, a csapat egyik legendás korszakának az Every Day-érának is részese lehetett.

Már 22 éve részese az orosházi kézilabda életének Szikora Attila (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Visszavonulása után sem szakadt el szeretett sportágától, kapusedzőként és egyfajta „mindenesként” segíti az orosházi férfikézilabdázást.
– A legjobb szó inkább a problémamegoldó a munkakörömre, hiszen, hogy mást ne mondjak, 14-16 csapatot kell koordinálnunk, valamint az egyesület napi szintű dolgait igazgatni. Hárman vagyunk ebben a munkakörben, a kollégáimnak rengeteget köszönhetek, nélkülük biztosan nem kaptam volna meg a díjat – mondta az egykori hálóőr.

A sport mellett a tanítás is fontos szerepet játszik életében, 2010 óta tagja a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tantestületének, sokak meglepetésére nem testnevelést, hanem vendéglátóipari szakmákat oktatva.
– Az első szakmám, amit megszereztem, szakács volt. Ez a mai napig olyan dolog, amit egyszerűen nem tudok megunni – tette hozzá.

Először még óraadói állásban a játékoskarrier mellett foglalkozott a tanítással, visszavonulása után lett teljes állású oktató, idén is volt ballagó osztálya.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.