Nehéz szezonértékelés

Mint tudjuk, az OFKSE felnőtt kézilabda-csapata a 2017/18-as bajnoki szezonban az NB I-es tabella utolsó helyén végzett és kiesett. Nem volt könnyű sem a klubelnök, sem a vezetőedző, de még a szurkoló-újságíró számára sem az értékelés.

Egy évvel ezelőtt sokkal vidámabb hangulatban beszélgettünk Vajer Tamás klubelnökkel, és bizakodva néztünk a következő bajnoki szezon elé.  Úgy érezte az egyesület vezetése, hogy az itt maradók mellé egy játékos – Stranigg János – igazolásával elég erős lesz a csapat erre a bajnokságra. A rivális csapatok számára azonban jobban sikerült az erősítés és a sérülések is sorozatosan sújtották az orosházi együttest.

Ősz

– Az őszi fordulók során sorra jöttek a döntetlen körüli eredmények, az egygólos vereségek. A csapatnak, Buday Dániel vezetőedzővel az élen, nem sikerült úrrá lenni a gondokon és nagyon kevés, mindössze hat megszerzett ponttal zártuk az őszt. Közös megegyezéssel szerződést bontottunk a vezetőedzővel. A téli szünetben ráadásul méltatlan hozzáállásuk, inkorrekt tevékenységük miatt meg kellett válnunk két játékostól, Ivan Milastól és Zoran Radojevictől, akik addig vezették a házi góllövőlistát. Két játékost igazoltunk is a tél folyamán, azonban ők nem, vagy csak alig váltották valóra a hozzájuk fűzött reményeket – kezdi az értékelést az OFKSE elnöke.

Tavasz

A tavaszi szezonnak, Bakó Botond személyében, új edzővel vágott neki az együttes. Az új vezetőedző sem tudott azonban csodát tenni. A sérüléshullám folytatódott, és ezzel együtt sajnos a vereségek sora is.

Sokszor hiába volt a minden erőt beleadó küzdelem (Fotó: Rosta Tibor – OrosCafé.hu)

– Végeredményben, a látszat ellenére Bakó Botond vezetőedző nem végzett rossz munkát a tavasz folyamán. Az, hogy az elején több meghatározó játékosra nem számíthatott, így- úgy, toldozva-foldozva kellett a csapatot pályára küldeni, nem az ő hibája. Több olyan meccsünk is volt, ahol nagyon kicsin múlott a győzelem. Idén azonban Fortuna sem velünk volt. Nagyon rossz volt számunkra végigélni ezt a sikertelenségi sorozatot. A viszonylag szűkebb büdzsé miatt az előző években is gyakran tizenkilencre húztunk lapot, most ez sem jött be – teszi hozzá Vajer Tamás.

Jövő

Készül a klub az NB I/B-re, de nagyon bízik benne mindenki, hogy csak átszállójegyet váltottunk, és a következő bajnoki idény végén ismét az első osztály küzdelmeire erősít és edz a csapat.
– Amikor már lehetett látni, mi lesz a végkifejlet, leültem tárgyalni a klub, a csapat támogatóival. Hála az égnek, mindenki úgy állt hozzá, ahogyan remélem szurkolóink is, hogy nem csak akkor állunk a csapat mellett, amikor megy a szekér, hanem a mostanihoz hasonló szűkösebb időkben is. Az önkormányzat, a névadó szponzorunk vezetése egyformán további támogatásáról biztosította a klubot, ugyanakkor elvárásuk egybe esik a miénkkel: azonnal visszajutni az NB I-be. Ennek érdekében formáltuk, formáljuk a jövő évi csapatot  – zárja a felnőttekről szóló részt Vajer Tamás.

Lele Ákos személyében tapasztalt játékos érkezik a csapathoz (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

A klub fő támogatója, az önkormányzat számára, a támogatás odaítélésekor fontos szempont, hogy az OFKSE továbbra is Győr, Szeged és Veszprém után a negyedik legnagyobb utánpótlás bázis hazánkban.
– Utánpótlás csapataink az ifi és a serdülő bajnokságban az NB I középmezőnyében végeztek. A következő szezonban is az első osztályú utánpótlás bajnokságban játszanak. A nálunk sportoló, közel négyszázötven gyermek további létét, sportolását, fejlődését a klub továbbra is biztosítja. Az ő érdekeik a felnőtt csapat eredménye miatt nem sérülhetnek – hangsúlyozza a klubelnök.

Mit gondol a vezetőedző?

Bakó Botond a télen nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vett át, de bízott benne, hogy a minimális cél, a bennmaradás, teljesíthető.
– Szívesen vállaltam a munkát. Menet közben szembesültem azonban olyan dolgokkal, melyek alapjaiban befolyásolták a sorsunkat. Meg kellett hoznunk nehéz döntéseket, mint a két játékos elküldése. A két új igazolásból az egyik – Milosevic – tévedésnek bizonyult és voltak játékosok, akik élsportolóhoz méltatlan módon szálltak ki a munkából. A nagy többség lelkiismeretesen dolgozott, mindent megtett a célok érdekében. Arról, hogy ebben a felállásban ilyen szerény eredményre voltunk képesek, nem tehetnek. Bármilyen fájó is, de ki kell mondanunk, mi voltunk a legvékonyabb csapat az NB I-ben. Kevesen voltunk, fiatalok és rutintalanok voltunk. Védelemben és támadásban is nagyon fontos emberek estek ki, akiket nem tudtunk pótolni. Most egyértelmű a feladat, meg kell nyerni az NB I/B-t jövőre. Ennek érdekében úgy látom, jól alakul a keret. Ez alatt az év alatt új stratégiát kell felépítenünk a játékban és a fiatal játékosainkat olyan szintre kell hoznunk, hogy a feljutás után komoly feladatokat bízhassunk rájuk az első osztályban is – mondja a vezetőedző.

A csapat rövidtávú célja megvalósítása érdekében két komoly erősítésről már beszámolhattunk. Zubai Szabolccsal és Lele Ákossal tudás és rutin érkezik Orosházára. Az itt maradó játékosok, Németh László, Ferenczi Botond, Herjeczki Balázs, Szabó Levente, Pásztor Máté mellé beépülnek a már idén is a felnőtt csapatban szárnyaikat bontogató fiatalok. Tárgyalnak még egy-két játékossal a további erősítés érdekében, de ezek végére csak később kerül pont.

 

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.