U14: minden csapatunk harcba szállt

U14-es együtteseink ismét pályára léptek a hétvégén: az I. osztályban szereplő gárdánk Dabason, II. osztályú csapatunk Szegeden szerepelt, a harmadosztályban játszó fiúk pedig Békéscsabára utaztak a vasárnapi versenynapon.

U14 Kelet-Nyugat 13-18. helyezésért
Debreceni SC-SI – Orosházi FKSE 29-23 (13-11)
Tatai AC – Orosházi FKSE 14-27 (9-15)

A csapat tagjai: Anda Levente (2 gól), Benkő Benedek (2), Bódai Szabolcs (1), Borbély Levente (12), Bordás István (4), Farkas Sándor (4), Furka Zsombor (1), Hegedűs Márk (1), Jónás Balázs, Jónás Bence (8), Nadicsán Marcell (15), Paulik Levente. Edző: Kovács Attila.

Kovács Attila: – Iskolai és családi programok miatt sok hiányzónk volt ezen a hétvégén, ám aki eljött, az becsülettel odatette magát. Az első meccsen még kicsit tompábbak voltunk, amit az erős Debrecen ki is használt, de így is szoros meccset játszottunk. A Tata ellen pedig már minden jól működött.
Anda Leventének külön köszönjük, hogy segített a csapaton, mivel Ő már nem kézilabdázik, de eljött a csapattal, hogy ki tudjunk állni 12-en és ne kapjunk büntetést.
Viszont a helyzet miatt csalódott is vagyok, mert akiknek komoly céljaik vannak a kézilabdában, azoknak ebben a korosztályban már áldozatokat kell hozni a sportért.

Első csapatunk jól megérdemelt fagyizása hazafelé, Szentesen

U14 Badó László régió II. osztály
Orosházi FKSE – Kecskeméti Sportiskola 14-23 (8-13)
Kiskunhalas UKSC – Orosházi FKSE 21-20 (9-11)
A csapat tagjai: Árus Balázs (5 gól), Barta Levente, Donka Valentin (5), Jancsik Barnabás, Jancsik Bendegúz, Krecsmárik Tibor (2), Lukács Jenő (12), Machan Zalán (1), Magyar Botond (5), Molnár Márkó (2), Molnár Viktor, Nánási Máté (2), Pleskonics László, Virág Dávid. Edző: Németh Gábor.

Németh Gábor: – Az első meccsen láttam a küzdeni tudást a srácokon. Ekkor az ellenfél ellépett három góllal és fiúk feladták fejben a mérkőzést. (Sajnos az első, Kecskemét elleni mérkőzésen az Orosháza csak 11 fővel tudott kiállni, így a találkozót végül 10-0-s gólkülönbséggel írták az ellenfél javára – A szerk.)
A második meccs előtt erre felhívtam a figyelmüket és megtették, amit kértem, ugyanis háromgólos hátrányból egy hat-nullás sorozattal fordítottunk és a mérkőzés végéig tartottuk is a két-háromgólos előnyt. A végén sajnos egyenlő állásnál kihagytuk a meccslabdát és az ellenfél 12 másodperc alatt megszerezte a győztes gólt. A vereségek ellenére a második mérkőzésen mutatott küzdés az, amit meg kell tartanunk a továbbiakban.

* * *

U14 Badó László régió III. osztály alsóház
Orosházi FKSE II. – Békéscsabai BDSK I. 12-20 (4-12)
Orosházi FKSE I. – Kiskunfélegyházi HTK 14-24 (5-12)
Kondorosi KK – Orosházi FKSE II. 19-10 (8-5)
Orosházi FKSE I. – Bácsalmási PVSE 6-25 (1-9)
Az I. csapat tagjai: Annus Roland (10 gól), Berki Máté (1), Csankovszki László, Farkas Dávid, Gera Attila, Kuli Martin (2), Szemenyei Zsolt (1), Tolnai Bence (6). Edző: Szelezsán János.
A II. csapat tagjai: Bordás Levente (6 gól), Csabai László (5), Kun Dominik (1), Sajtos Antal (4), Somogyvári Levente, Szkaliczki Zsolt, Szpisjak Kornél (6). Edző: Krátky János.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.