Jön az utolsó felvonás

Szombaton este a szezon utolsó bajnoki találkozóját játssza felnőtt együttesünk – a fiúk Vácra látogatnak, ahol a kiesés ellen harcoló hazai gárdával mérkőznek majd.

A bajnoki szezon utolsó mérkőzése vár együttesünkre, ellenfelünk a tabella utolsó előtti helyén, szintén kieső helyen álló Vác együttese lesz. A találkozó kapcsán kérdeztük Bakó Botond vezetőedzőt.

– Az utolsó fordulóhoz közeledünk és úgy gondolom, van miért küzdenünk, hiszen legutóbbi mérkőzésünkön hazai pályán nagyon rosszul játszottunk. Bízom benne, hogy az utolsó bajnokit Vácon viszont úgy fejezzük be, ahogyan be kell fejezni egy bajnokságot, és ha már sajnálatos módon így alakult sorsunk az NB I-ben, lesz még annyi tartásunk, hogy szépen búcsúzzunk egymástól – hangsúlyozta Bakó Botond.

– Ez az utolsó lehetőség, hogy ebben a formában, ebben az összetételben együtt szerepel az a csapat, szeretném, ha ezt mindenki átérezné és valóban olyan hozzáállással, vehemenciával és győzni akarással lépne pályára, amilyenre szükség van – emelte ki a vezetőedző.

A Váci KSE – Orosházi FKSE-LINAMAR bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés május 5-én, szombaton 18 órakor kezdődik a váci városi sportcsarnokban Bonifert Ferenc és Oláh Viktor játékvezetése mellett.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.