Szöszi Lengyelországban vitézkedett

Mint arról korábban beszámoltunk, ifjú tehetségünk, Mihály Zsolt – vagy ahogyan mindenki ismeri, “Szöszi” – meghívót kapott a román ifjúsági válogatott keretébe, akikkel április elején edzőtáborban, majd egy lengyelországi felkészülési tornán vett részt.

A román nemzeti együttes április 1-jétől 5-éig Nagyváradon edzőtáborozott, majd a fiatalok a lengyelországi Szczyrk városába utaztak, ahol felkészülési tornán szerepeltek. A viadalon Románia és a házigazda Lengyelország csapata mellett Csehország és Belgium korosztályos gárdái vettek részt.

Románia ifjúsági válogatottja

A román ifjúsági válogatott eredményei:
Románia – Csehország 27-27 (14-12)
Lengyelország – Románia 25-23 (12-13)
Románia – Belgium 38:26 (16:12)

A torna végerdeménye:
1. Lengyelország 6 pont
2. Románia 3 pont
3. Csehország 3 pont
4. Belgium 0 pont

Mihály Zsolt kérdésünkre elmondta, hogy valamennyi találkozón játéklehetőséghez jutott, minden meccsen 20-25 percet kapott, úgy érzi, jól ment a játék, 8 vagy 9 góllal járult hozzá csapata második helyezéséhez.

– Jól éreztem magam, újabb tapasztalatokat szereztem, tetszett a válogatott új edzőinek munkája, hozzállása is – összegezte válogatottbeli benyomásait a fiatal tehetség.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.