Több száz fiatallal és élvonalbeli csapattal

Megkezdte a tavaszi bajnoki rajtot az NB I-ben az Orosházi FKSE-LINAMAR, mely nem csak a felnőttcsapatra helyezi a hangsúlyt, az országban kiemelkedő utánpótlásbázisként a fiatalok képzése az idei évben is főszerepet kap. Vajer Tamás klubelnök kiemeli, az önkormányzat és támogatóik, valamint a TAO-források segítségével biztos alapot teremtve eredményes évre számítanak.

Mozgalmas hónapok vannak az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület mögött. A tavalyi év tavasza jól sikerült a klub számára, a felnőtt együttes a hetedik helyen zárt az NB I-es bajnokságban, az utánpótlás csapatok pedig stabilan végeztek, sőt, voltak olyanok, melyek korosztályukban egészen az országos elődöntőig jutottak. A klubban sportolók létszáma is növekedést mutatott.

– A tavaszi hetedik hely után a felnőttcsapatnál ősszel valami félresiklott. A sorsolásunk is elég nehéz volt, de nem ezen múlt. Sokszor szenvedtünk egygólos vereséget, ami épp fordítva is lehetett volna. Ez a folyamat mentálisan visszavetette a csapatot, ezt követően szerződtettünk télen új edzőt Bakó Botond személyében.

A felnőttcsapat a Dabassal mérkőzhet a négy közé jutásért a Liga Kupában (Fotó: Rosta Tibor)

Most leszegett fejjel, keményen dolgozik a társaság, hisz mindenki tudja, a fontos meccsek a közvetlen riválisokkal szemben most következnek – kezdi a beszélgetést a felnőttekről Vajer Tamás klubelnök, hozzátéve, fontos, hogy megőrizzék helyüket a legfelsőbb osztályban, hisz Orosháza kézilabdát szerető közönsége így láthat testközelből minőségi játékot, így fogadhatjuk hazai pályán a világsztárokkal felálló BL-csapatokat, és a fiatalok példaképeit.

Kiemelkedő utánpótlásbázisként

Összességében mintegy 450-en sportolnak az OFKSE-nél, ebből több mint háromszáz az igazolt játékos, akiket versenyeztet is a klub. A hazai kézilabdázásban ezzel a létszámmal a negyedik helyet foglalják el az utánpótlásbázisok rangsorában, csak a Győri Audi ETO, a Veszprém és a Pick Szeged előzi meg az orosházi klubot.

– Az utánpótlásedzők szakmai munkájának összehangolását Magyarország legfiatalabb mesteredzője, a junior válogatottnál is dolgozó Koi Endre végzi. Segítségével egy, a Magyar Kézilabda Szövetség stratégiájával is összhangban levő, szisztematikus képzés valósul meg. Nyilván ez nem megy varázsütésre, egy hosszú, türelmet igénylő folyamatról van szó, de hogy jó úton járunk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg két korosztályos válogatott kerettag játékossal is büszkélkedhetünk – hangsúlyozza Vajer Tamás.

Az anyagiakról

Minden klub számára a létezés alfája és omegája az anyagi feltételek teljesülése. Ezen a területen, ha nem is felhőtlen, de szintén stabilnak mondható az egyesület helyzete.

– Orosháza városvezetése számára tradicionálisan fontos a sport és a lehetőségek szerint mindent megtesznek a zavartalan működésért. Hála az önkormányzati segítségnek és szponzoraink támogatásának, a klub él és dolgozik. Az utánpótlásban sem tudnánk ilyen számokat mutatni a TAO támogatások nélkül – értékeli röviden az anyagiakat az elnök.

A jövőt illetően az egyesület vezetése bizakodó. Látva a felnőttcsapat játékosainak elszántságát és hozzáállását, nagyon remélik, hogy ősztől is az első osztályban folytatják, az utánpótlást tekintve pedig azt, hogy a képzés minőségének folyamatos emelése révén egyre több jó játékost tudnak kinevelni a felnőttcsapat és a magyar kézilabdázás számára.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.