Tudnivalók a MOL-Pick Szeged meccs előtt

Február 2-án, pénteken 18:00 órától játssza a 2018-as esztendő első bajnoki találkozóját felnőttcsapatunk a K&H ligában. Európai élcsapat, a kétszeres magyar bajnok és hatszoros Magyar Kupa-győztes, EHF-kupa győztes és BL-résztvevő MOL-Pick Szeged együttese érkezik Orosházára.

A jegypénztár másfél órával a találkozó kezdete előtt, 16:30-kor nyit, a bérletek, tiszteletjegyek természetesen érvényesek a találkozóra. Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy a belépés 18 év alatti személyeknek ingyenes. Elővételben belépőt most sem értékesít az egyesület, ám aki ülőhelyet szeretne, annak érdemes időben érkeznie a csarnokba.

A beléptetés a csarnokba kizárólag a főbejáraton keresztül történik, kérjük bérlettel és tiszteletjeggyel rendelkező vendégeinket is, hogy érkezéskor ezt a bejáratot vegyék igénybe.

Szervezett közönségtalálkozóra, dedikálásra ezúttal sem kerül sor, ám a korábbi évekhez hasonlóan a szegedi csapat érkezésekor, illetve távozásakor a parkolóban kis szerencsével bárki elcsípheti kedvenceit. A csarnokban közvetlenül a mérkőzés előtt és után, illetve a szünetben erre nem lesz lehetőség.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.