Új edző, új remények (videóval)

bako_b_01Egy eléggé gyengére sikeredett őszi szezon után új edzővel, Bakó Botonddal vág neki a hátralevő bajnoki idénynek az OFKSE NB I-es férfi kézilabda csapata. A fiúk kedden meg is kezdték a munkát.

A téli szünetben kereste meg az OFKSE elnöksége a Szegeden dolgozó Bakó Botondot, aki némi megfontolás után igent mondott a felkérésre. A jelenleg sereghajtó pozícióban álló orosházi gárda második edzése előtt kérdeztük a frissen kinevezett szakembert a jelenlegi helyzetről, elvárásokról, célkitűzésekről.

– Orosháza mindig is közel állt és közel áll hozzám, hisz itt kezdtem annak idején edzői pályafutásomat, a feleségem is orosházi, sok barátom és rokonom él itt. Mindössze azt tettem mérlegre, hogy reális és végrehajtható-e az elnökség elvárása, a csapat bennmaradását illetőleg. Teljesen megoldható feladatnak látom ezt és így nem is haboztam sokat, elvállaltam a megtisztelő feladatot – kezdi az új vezetőedző.

Az új edző nagy lelkesedéssel látott munkához (fotó: Rosta Tibor)

Az új edző nagy lelkesedéssel látott munkához (Fotó: Rosta Tibor)

A csapat szereplését – amennyire ideje engedte – eddig is figyelemmel kísérte, így a játékosok jó része nem is ismeretlen számára. Mindenesetre a keddi első edzés egy kőkemény felméréssel kezdődött a srácok számára, az elkövetkezendő néhány napban pedig ismerkedik a többiek kvalitásaival is.

– Lesznek személyi változások a tavasz szezonra. Milas Ivan és Zoran Radojevic játékára nem számít az egyesület. A helyükre szeretnénk igazolni játékosokat, első sorban lövő pozícióba. A héten itt van négy játékos próbajátékon, remélem lesz közülük, aki beválik. A csapat macedón válogatott beállója, Nikola Markoski is reméljük egészségesen tér vissza a világversenyről. A cél, hogy minél hamarabb együtt legyen a társaság és nekifoghassunk az érdemi munkának. Az elsődleges feladatunk, hogy mentálisan, taktikailag, technikailag és fizikailag maximálisan felkészüljünk a bajnokság folytatására. Meggyőződésem, hogy a csapat többre hivatott és többet tud, mint amit a tabellán elfoglalt helye mutat. Fontos, hogy a fiúk is tudják ezt, és akkor meg tudjuk valósítani a célokat – hangsúlyozta Bakó Botond.

Mi szurkolók reménykedünk, hogy az új mester optimizmusa ragadós lesz és a tavaszi etap végére már nem fenyeget a kiesés réme és újra sok győztes meccs után szólhat a “szép volt fiúk”.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.