Januártól régi-új edző Orosházán

boti_300x300Az Orosházi FKSE-LINAMAR vezetősége szerdán délben hozta nyilvánosságra a Buday Dánielt váltó új vezetőedző személyét: januártól a zöld-sárgáknál korábban már játékosként és edzőként is megfordult Bakó Botond irányítja az élvonalbeli együttest.

A székelyudvarhelyi születésű Bakó Botond gyermekkorában édesapja, Bakó Lajos meccseire járt, aki a nyolcvanas évek végén az akkori másodosztályú Tehnoutilaj átlövője volt, később edző, majd az udvarhelyi sportiskola igazgatója lett. Így értelemszerűen Botond is kézilabdázni kezdett, végigjárta az utánpótlás korosztályokat, 2002-ben pedig Szabó Leventével együtt került Orosházára. Már akkor is érdekelte az edzősködés, és az aktív játék mellett már itt foglalkozni kezdett az utánpótlás-csapatokkal, több országos bajnoki címet is szerzett együtteseivel, aztán 2005 februárjában – mindössze 25 és fél évesen – őt nevezték ki az orosházi NB I/B-s felnőtt csapat trénerévé.

Bakó Botond 2004-ben orosházi játékosként és az ifjúsági bajnokcsapat edzőjeként (Fotó: OFKSE.hu)

Bakó Botond 2004-ben orosházi játékosként és az ifjúsági bajnokcsapat edzőjeként (Fotók: OFKSE.hu)

Másfél évnyi edzősködés után távozott Orosházáról, a folytatásban megfordult a Békés és a Csurgó férfi csapatainál is – utóbbi gárdával 4. helyen végzett az NB I-ben –, de a Békéscsaba és a Fehérvár KC női csapataival is eredményesen szerepelt, mindkét együttessel bajnoki 6. helyet szerzett. Bakó Botond a Debrecen női csapatával érte el pályafutása legfontosabb eredményeit, egy bajnoki ezüst- és egy bronzérmet, így a nemzetközi porondon, az EHF-kupában is szerepelhetett csapatával. A 2017/2018-as szezonban mostanáig a másodosztályú bajnoki címet ostromló Szeged KKSE női együttesét dirigálta.

aaa

Bakó Botond szenvedélyes edző hírében áll (Fotó: FKC.hu)

Bakó Botondot telefonon értük el, döntéséről a következőképpen nyilatkozott:
– Nagyon gyorsan lezajlott az egész, Vajer Tamás telefonhívása után már másnap reggel találkoztunk, felvázolta elképzeléseit és megkérdezte, hogy visszamennék-e Orosházára. Az a feladat vár rám, hogy tartsuk bent a csapatot az első osztályban bármi áron. Természetesen a kialakult helyzetet megbeszéltem szegedi egyesületemmel is, akik rendkívül rugalmasak és megértőek voltak, így végül elfogadtam az Orosháza hívását. Mindig is közel állt hozzám a város, hiszen ott kezdtem el edzősködni és a családi kötődés is megvan, hiszen feleségem orosházi. Persze nem egyszerű az OFKSE helyzete a tabellán elfoglalt pozíció miatt, de természetesen ha nem úgy gondolnám, hogy bent lehet tartani a csapatot, akkor nem vállaltam volna el a feladatot. Van a csapatnak egy olyan alapja, egy olyan magja, amire lehet építeni, természetesen mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy óriási összefogásra, akaratra és munkára van szükség ahhoz, hogy az Orosháza továbbra is NB I-ben maradjon, ezért mindenkinek mindent félre kell majd tennie és mindent el kell követnie a cél érdekében – zárta szavait a fiatal szakember.

Az EHF mesteredzői képesítéssel rendelkező Bakó fiatal kora ellenére rengeteg tapasztalatot szerzett az élvonalbeli magyar kézilabdában, az edzéseken kívül nagyon sokat elemez, videózik, megszállottja a munkájának. Nagyon szenvedélyes edző hírében áll, óriási beleéléssel dolgozik a meccseken. Tapasztalatára és temperamentumára is nagy szükség lesz a nehéz helyzetben lévő orosházi klubnál.

(Forrás: OFKSE.hu és uh.ro)

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.