Mikulás-kupán jártak a legkisebbek

u7_ballU7-es és U8-as korosztályaink számára ugyan majd csak jövőre kezdődik a kisiskolás bajnokság, ám Berta Gábor edző növendékei az elmúlt hétvégén már versenykörülmények között mutathatták meg ügyességüket, tehetségüket.

A legifjabb orosházi szivacskézis fiúk Tiszaföldváron, a Mikulás-kupán szerepeltek, ahol az eredményeket nem írták ugyan – hiszen a legfontosabb a játék és a tapasztalatszerzés volt -, ám a szülők természetesen számolták a gólokat 😉 és elmondásuk szerint a mieink valamennyi meccsüket megnyerték.

A fiúk csongrádi, tiszaföldvári, túrkevei és mezőtúri csapatokkal mérkőztek 2×10 perces találkozókon. A torna végeztével minden résztvevő érmet és csokimikulást kapott.

A jól megérdemelt érem és csokimikulás

A jól megérdemelt érmekkel és csokimikulásokkal

Berta Gábor edző a következőképpen értékelte a gyerekek teljesítményét:
– A torna nagyon jó gyakorlási lehetőséget biztosított számunkra, nagyszerű érzés volt látni, hogy minden játékosom hatalmas lelkesedéssel küzdött a mérkőzések folyamán. Mindenki hozzátette a maga kis részét a szépen sikerült összteljesítményhez, mindenkit dicséret illet. Továbbra is szorgalmasan dolgozva jó eredményekben reménykedhetünk.

A csapat minden tagját dicséret illeti

A csapat minden tagját dicséret illeti

Az U7-es csapat tagjai: Pásztor Zsombor, Zsoldi Lajos, Darabos Hunor, Pelle Zalán, Vida-Szűcs Máté, Szöllősi Norbert, Oláh Zétény, Blaskó Álmos, Palotás Ákos.

Az U8-as csapat tagjai: Pásztor Zsombor, Zsoldi Lajos, Darabos Hunor, Pelle Zalán, Vida-Szűcs Máté, Kis Máté, Marton Gergő, Szakács Gábor, Bakos Ádám, Bakos Gergő, Szabó Máté.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.