Negyedik hely a Bajnokok Tornáján

soma_100x100Az Orosházi FKSE Hír-Sat strandkézilabda együttese negyedik helyezést ért el az EHF Strandkézilabda Bajnokok Tornáján, ami a sportág klubcsapatok számára kiírt legrangosabb viadala. Somogyi Péter edzőt kérdeztük az ott szerzett tapasztalatokról és a folytatásról.

– Bevallottan éremért utazott a csapat a Kanári-szigetekre, de a csapat lecsúszott a dobogóról. Csalódott vagy?
– Igen. Mi mindenképp az aranyat szerettük volna, aztán az elődöntőt elvesztettük szétlövéssel a későbbi győztes oroszok ellen, a bronzmeccsen pedig már nem tudtunk úgy összeállni fejben. A szervezés sem kedvezett, az elődöntő időpontja csúszott, a bronzmérkőzést előrehozták, nekünk pedig nem sikerült alkalmazkodnunk a megváltozott menetrendhez. Az EHF sajnos nem volt a helyzet magaslatán, az első napon például nem volt időmérő óra a pályákon. Persze nem ez volt a fő probléma, nem kifogásokat keresek, egyszerűen fejben nem tudtunk úgy összeállni, nem tudtunk úgy csapatként küzdeni, ahogy szoktunk.

aaa

Nemzetközi szinten is egyre komolyabban veszik a csapatot

– A csapat valóban mintha két arcát mutatta volna a viadalon, voltak nagyon szép periódusok és bizony akadtak gyengébb szakaszok is a játékban. Szakvezetőként hogyan láttad ezt a pálya széléről?
– Gyakorlatilag végig jól játszottunk, azonban valóban volt egy-egy félidő, amikor nehézkesebb volt. Ennek egyik oka, hogy ellenfeleink nemzetközi szinten kezdik egyre komolyabban venni ezt a játékot. A mi csapatunk már 5-6 éve benne van a strandkézilabdázásban, ami előnyünkre szolgál, viszont a többi csapat kezd utolérni minket, ők is elkezdték érezni, tudni a sportágat. Ez tehát az egyik ok, hogy erősödik a mezőny. A másik, hogy a mi csapatunk földrajzi értelemben nem egységes, hárman külföldön élnek, van aki Orosháza környékén, van aki Pesten, gyakorlatilag ahányan vagyunk, annyiféle helyen élünk, nagyon ritkán adódik lehetőség a személyes találkozásra és akkor sem a csapatépítés van az előtérben. Közrejátszott az is, hogy a csapat gyakorlatilag nyaralni érkezett, sokan hozták magukkal a párjukat, feleségüket, kevésbé tudtunk koncentrálni a tornára. A legfőbb oknak azt tartom, hogy fejben nem voltunk ott a viadalon. Persze mindannyian akartuk a győzelmet, nagyon szerettük volna, de ahogyan eddig tudtunk jól játszani és nyerni, az most már kevés. Nem utolsósorban egyik kulcsjátékosunk, a csapat egyik motorja, Vizes Patrik is hiányzott, akinek hiányát mindeddig nem tapasztaltuk, nem volt egyszerű nélküle játszani.

– Hogyan alakul a folytatás a csapat számára? Bizonyára van mit megbeszélni a fiúkkal.
– Kicsit újra kell definiálni a csapatot, olyan értelemben, hogy helyre kell tenni a fejeket – úgy a játékosokét, mint a magamét is. Megtervezzük a következő szezont, talán két-három évre előre is, hogyan is építsük fel a csapatot – ki az, aki vállalni tudja úgy, ahogy mi szeretnénk és ki az, aki kevésbé. Mégis csak amatőrök vagyunk, ezt mindannyian a játék szeretetéből csináljuk, mi ezért semmit nem kapunk, ez igazából egy hobbi. Most fog eldőlni a csapat részéről, hogy a következőkben ez mennyire marad hobbi és mennyire nem. Nemzetközi szinten egyre komolyabban veszik a csapatot, valamennyire olimpiai várományos is a játék. A csapat egy része profi teremjátékos, akik abból élnek, nem lehet a kettőt összeegyeztetni – ha a strandkézis elkezd profivá válni, akkor váltani kell, nem tudják egyszerre a kettőt csinálni.

bbb

Sajnos fejben nem tudott összeállni a csapat a döntő pillanatokban

– Mikor találkozik legközelebb a pályán a társaság? Mikor izgulhatunk ismét tétmérkőzésen a csapatért?
– A következő torna, amire mennénk, Hollandiában lesz december végén, ez egy fedettpályás EBT-torna (European Beach Tour) lesz. Ez egyelőre még nem biztos, csak terv, de jövőre mindenképpen szeretnénk minél több EBT-viadalra eljutni, ami eddig azért nem sikerült, mert válogatottjaink nem tudtak volna eljönni – az elmúlt nyáron például két világversenyen is érdekelt volt a hét válogatott játékosunk.

– Jövő nyáron pedig ismét cél a magyar bajnoki cím, majd a Bajnokok Tornája…
– Igen, mindenképpen szeretnénk megnyerni jövőre is a nemzeti bajnokságot, ugyanolyan szépen lehozni a nyarat, ahogyan az elmúlt két évben, aztán újra nekivágni a legjobbak között a Bajnokok Tornájának.

Az Orosházi FKSE Hír-Sat eredményei a Bajnokok Tornáján:
Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC – Hiekka Hauskaa (holland) 2-0
Pinturas Andalucía BM Playa Sevilla (spanyol) – Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC 2-1
Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC – Rodby HK (dán) 2-1
Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC – BHV Wasserschloss (svájci) 2-0
“Ekaterinodar” Krasnodar (orosz) – Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC 2-1
Negyeddöntő:
BHT Auto Forum Petra Plock (lengyel) – Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC 0-2
Elődöntő:
“Ekaterinodar” Krasnodar (orosz) – Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC 2-1
A 3. helyért:
OS Gordos / Labminho – Clube Naval de Leca (portugál) – Orosházi FKSE-LINAMAR-Hír-Sat BHC 2-0

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.