Kecskeméten folytatták a fiatalok

ball_70A felnőttek szerdai Magyar Kupa mérkőzése után csütörtökön serdülő és ifjúsági együttesünk látogatott a hírös városba az I. osztályú bajnokság 6. fordulójában.

Kecskeméti TE – Orosházi FKSE-LINAMAR 26-21 (14-10)

Ifjúsági bajnokság, I. osztály, Keleti csoport, Kecskemét, 40 néző. V.: Fogl, Tomkovics. Orosháza: Majdán, Varga I. (kapusok), Blaskó, Zvolenszki 8, Sütő 1, Kiss Axel 5, Andrikó 3, Deák, Kiss Alex, Bojtor, Kurta 1, Kollár, Wágner L. 1, Garai, Varga K. 2. Edző: Pásztor István.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 2/0.

Pásztor István: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Nagy iramban kezdtünk, aminek az lett a következménye, hogy a 10. percben Blaskó Tomi részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, a 15. percben pedig Sütő megkapta harmadik kétperces kiállítását, így piros lappal végleg kiállt a játékvól. Szerkezetileg át kellett alakítani a csapatunkat, a védekezéssel maximálisan elégedett vagyok, támadásban viszont sokkal nagyobb koncentrációt kell fordítani a befejezésekre és akkor sikeresebbek leszünk. A találkozó legnagyobb tanulsága az, hogy ha sokkal jobban betartanánk az edzéseken gyakorolt taktikát, sokkal könnyebb mérkőzéseket tudnánk játszani. Most egy hosszabb, háromhetes szünet következik, utána hazai mérkőzéssel folytatjuk a bajnokságot.

* * *

Kecskeméti TE – Orosházi FKSE-LINAMAR 28-20 (11-12)

Serdülő bajnokság, I. osztály, Keleti csoport, Kecskemét, 40 néző. V.: Fogl, Tomkovics. Orosháza: Boa, Opavszki (kapusok), Garai 3, Varga K. 5, Szabó M., Hegedűs, Janowszky B. 4, Nadicsán, Eperjesi 1, Szemenyei 2, Pavuk 1, Szabó D. 1, Patakfalvi, Szabó A. 2, Forrás, Jónás Bence 1. Edző: Héjja Ádám.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4.

Héjja Ádám: – Az első félidőben jól teljesítettek a fiúk, harcoltak egymásért, tudtuk is tartani az előnyünket. Sajnos a második félidő pedig ennek az ellenkezőjeként alakult. Több olyan hibát ejtettünk, melyekért kétperces büntetéseket kaptunk, amiket a Kecskemét könyörtelenül kihasznált. A fiúk már innen sajnos nem tudták megfordítani a meccset. Megérdemelnék már a fiúk, hogy nyertesként jöjjenek le a pályáról, mert sokat dolgoznak ezért. Remélem a következő meccsen ez sikerülni fog.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.