Szezonindító játékosszemmel – 4. rész

straniggradojevic_17Sorozatunk befejező részében felnőtt együttesünk újabb két tagja nyilatkozik a küszöbön álló bajnoki idény kapcsán. Régi-új játékosunk, Stranigg János, valamint szerbiai légiósunk, Zoran Radojevic is nehéz szezonra számít.

Stranigg János
– Erős alapozáson vagyunk túl a csapattal. Sok edzésünk volt, sok futással és kondival. Ez is mutatja, hogy gyors és élvezhető játékra készülünk, fiatal csapatunknak ez jelentheti az egyik erős fegyverét. Sajnos sérülések árnyékolták be a felkészülésünket, így megannyi edzőmérkőzésünkön alkalmazkodnunk kellett és ez is befolyásolta, hogy éppen milyen felállásban tudtunk játszani. Reméljük lassan minden sérültünk visszaállhat a játékba és teljes kerettel állhatunk ki a bajnokikon. Nehéz szezon előtt állunk, izgalmas és kiegyenlített kűzdelmekre számítok egy olyan bajnokságban ahol minden pont fontos lehet. Sok ki-ki meccsünk lesz, amiken szurkolóink támogatása nagy segítséget nyújthat, főleg az itthoni találkozókon. Örülök, hogy újra a csapat tagja lehetek, mert a pályán is és az öltözőben is jó a hangulat, együtt van a csapat. A játékosok és edzők között is jó a viszony, ezért jó munka folyik az edzéseken. Ilyen környezetben jó kedvvel járhatunk edzésekre és meccsekre és így a maximumot hozhatjuk ki magunkból. Hajrá Orosháza!

Zoran Radojevic
– Az előttünk álló szezon nehezebb lesz, mint az előző, minden csapat erősödött és mindenki egyre jobb helyezéseket szeretne elérni. A mi erősségünk az, hogy a csapat 90 százaléka együtt maradt. Nehéz felkészülésen vagyunk túl és az elejétől kezdve sok gondunk akadt a sérülésekkel, egy edzőmeccset sem tudtuk lejátszani az egész kerettel. Mindezt már elfelejtettük, a bajnokságra koncentrálunk és meccsről meccsre készülünk. Véleményem szerint olyan csapatunk van, amely képes megismételni a tavalyi helyezést, vagy esetleg egy lépcsőfokkal feljebb is lépni.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.