Szezonindító játékosszemmel – 2. rész

zalaigyene_17Hagyományainkhoz híven idén is megkértük felnőtt együttesünk néhány játékosát, hogy ossza meg velünk gondolatait a szombaton induló új bajnoki idénnyel kapcsolatban. Újoncunk, Zalai Csanád a tavalyi jó teljesítményt várja a csapattól, de Gyene Norbert szerint is helye van a gárdának a középmezőnyben.

Zalai Csanád
– A felkészülésünk nem teljesen úgy alakult, ahogy azt terveztük. Sajnos egy sérüléshullám sújtott minket, ami miatt nem igazán léphetett abban az összeállításban pályára a csapat szinte egyik edzőmérkőzésen sem, mint ahogy azt a Mester szerette volna. Ezek a sérülések már hellyel-közzel rendbe jöttek, így az első fordulóban Egerből mindenképpen ponttal vagy pontokkal szeretnénk hazajönni. A csapattól azt várom, hogy a tavalyi szép eredményt, a 7. helyet megismételjük. Ez nem lesz egyszerű, de nagy előnyt jelent számunkra, hogy a tavalyi gárda szinte teljesen egyben maradt és egy jó hangulató, jó képességű csapatunk van, ami képes lehet erre. Mivel én még csak most kerültem fel a felnőtt csapatba, így az a célom, hogy minél több játéklehetőséghez jussak és éljek is vele.

Gyene Norbert
– Új emberként egy új csapatba természetesen mindig nagyobb motivációval és bizonyítási vággyal érkezik valaki. Ráadásul később is csatlakoztam a felkészülésbe, de úgy gondolom hogy ennek ellenére szinte teljesen sikerült beilleszkedni. Ebben mindenki segítségemre volt és a kevés új ember egyikeként egy már jól összeszokott csapatba kerültem, ahol a társaság nagy részét ismertem is korábbról. Az edzőmérkőzéseken taktikailag is belekóstolhattam az orosházi életbe, szerencsére szélen még talán könnyebb dolgom is van elsajátítani az itteni mozgásokat, figurákat mint a középső embereknek, úgyhogy remélhetőleg ez is gyorsan fog menni. Túl vagyunk az alapozáson, sajnos a sok sérülés miatt teljes csapattal nem is nagyon tudtunk készülni. Véleményem szerint ha ezek a sérülések elkerülnek minket a szezonban, akkor ebben a megerősödőtt bajnokságban is helye van a csapatnak a középmezőnyben. Tudjuk, hogy ezért sokat kell dolgozni és készülni, ennek megfelelően folytatjuk tovább a munkát. A magam részéről szeretnék nagyon hasznos tagja lenni a csapatnak, és a tavalyi kevés játéklehetőség után minél hamarabb teljesen visszarázódni az élvonal ritmusába. Hajrá Orosháza!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.