A végjátékban fordított az ifjúsági csapat

hajduboszormenyi_tePásztor István edző szeptembertől az ifjúsági I. osztályban szereplő együttese csütörtökön Hajdúböszörményben vendégeskedett, az ellenfél a házigazdák NB II-es felnőtt csapata volt.

Hajdúböszörményi TE – Orosházi FKSE-LINAMAR (ifjúsági) 28-29 (15-13)

Felkészülési kézilabda-mérkőzés, Hajdúböszörmény, 100 néző. Vezette: Katona, Konyári. Orosháza: Majdán, Boldizsár (kapusok), Kollár, Kiss Alex 2, Wágner L., Mihály 4, Sütő 2, Andrikó 2, Kurta 1, Blaskó 4, Garai, Kiss Axel 6, Zvolenszki 6, Bojtor, Varga K. 2. Edző: Pásztor István.
Hétméteresek: 1/0, ill. 1/0. Kiállítások: 16, ill. 12 perc.

Pásztor István: – Második felkészülési mérkőzésünket játszottuk, melynek célja még mindig a csapatépítés, illetve a minél nagyobb iram diktálása volt. A hatosfalas védekezésünk nagyon jól működött a kapussal együtt, ebből több könnyű gólt tudtunk szerezni. Felállt fal ellen a taktikai fegyelem betartásával voltunk eredményesek. A második félidőben egy nyitottabb védekezéssel próbálkoztunk, ami ugyanolyan hatékonynak bizonyult, mint az első félidőbeli védekezésünk, így tudtuk tartani a lépést. Úgy gondolom, hogy erővel jobban bírtuk és a végjátékban jó kapusvédésekkel, illetve jó befejezésekkel tudtuk megfordítani a mérkőzést a jó erőkből álló NB II-es felnőtt csapat ellen. Ezek a mérkőzésen nagyon hasznosak a felkészülés céljából, mert sokkal nagyobb koncentrációt, összpontosítást igényelnek. Következő szereplésünk a hazai rendezésű Üveg-Világ Kupán lesz, ahol augusztus 24-én, csütörtökön 19:00 órától a Veszprémmel játszunk, szeretnénk, ha minél többen kilátogatnának és szurkolnának a fiúknak.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.