Saját nevelésű kapus a felnőtt keretben

majdan_smFiatal orosházi tehetség lépett előre az NB I-es felnőtt keretbe – tájékoztatta honlapunkat Vajer Tamás klubelnök. A következő szezonra már Buday Dániel együttesével készülhet Majdán Márk, aki az előző idényben még ifjúsági és junior csapatunk kapuját védte.

A 19 esztendős hálóőr a 2016/2017-es bajnoki szezonban még NB I-es ifjúsági együttesünket erősítette és az NB II-ben szereplő U23-as legénységnek is meghatározó tagja volt. Tehetségével és megbízható teljesítményével felkeltette az egyesület szakembereinek figyelmét, így a következő bajnoki idényben már az élvonalbeli felnőtt gárdában kamatoztathatja tudását. Értelemszerűen a két rutinos kapuvédő – Herjeczki és Szabó Levente – mögött egyelőre csak epizódszerepek várhatnak Márkra, de a szakvezetéstől természetesen minden lehetőséget megkap majd, hogy bizonyíthassa rátermettségét.

Majdán Márk jó teljesítményével hívta fel magára a klub szakembereinek figyelmét

Majdán Márk megbízható teljesítményével hívta fel magára a szakvezetés figyelmét (Fotó: Rajki Judit – OrosCafé.hu)

Majdán Márk 1998. április 14-én született Orosházán, 2007-ben Mag Péter edző kezei alatt kezdett el kézilabdázni szülővárosában, az OFKSE utánpótlás csapatában.

– Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek, hogy ott lehetek a felnőtt csapatban. Bele szeretnék adni mindent és nem szeretnék csalódást okozni. Egyúttal meg szeretném köszönni edzőimnek, hogy segítették a pályafutásomat – nyilatkozta az ifjú hálóőr, akivel hosszú távú, négy évre szóló megállapodást kötött az egyesület.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.