Veszprémi szélső érkezik

gyene_smBalkezes szélsőjátékos érkezik a nyáron Orosházára. A 23 esztendős Gyene Norbert a Telekom Veszprém együttesétől igazolt a viharsarki együtteshez, szerződése két évre szól.

A Veszprém saját nevelésű játékosa végigjárta klubjának utánpótlás csapatait, 2013 őszén pedig már az NB I-ben, a felnőttek között kapott lehetőséget, sőt a Bajnokok Ligájában is gólokkal mutatkozott be. 2014-ben a PLER-Budapest együtteséhez, onnan pedig a Balatonfüredhez szerződött, ahol a 2015/16-os szezonban 31 bajnoki találkozón 54 gólt szerzett. 2016 nyarán tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol eddig ebben a szezonban 4 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt és 5 alkalommal volt eredményes. A Veszprém NB I/B-s gárdájában alapembernek számít, ott 18 meccsen 61 gólt lőtt.

Gyene a BL-ben három gólt szerzett a Motor Zaporozsje ellen (Fotó: Melczer Zsolt – vehir.hu)

Gyene a BL-ben három gólt szerzett a Motor Zaporozsje ellen (Fotó: Melczer Zsolt – vehir.hu)

Norbert sokszoros ifjúsági- és junior magyar válogatott sportoló, de strandkézilabdában is otthonosan mozog, junior Európa-bajnok és ifjúsági EB-bronzérmes, az év ifjúsági játékosának is megválasztották.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.