NB I ifi: mozgalmas hét volt

eger_ifi_17_smÉlvonalbeli ifjúsági együttesünk két találkozót is játszott az elmúlt héten. Szerdán a NEKA otthonába látogattak a fiúk, szombaton pedig az Eger csapatát látták vendégül az Eötvös-csarnokban.

NEKA – Orosházi FKSE-LINAMAR 35-24 (14-11)

NB I-es ifjúsági bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Balatonboglár, 49 néző. Vezette: Gáspár, Vörös. Orosháza: Majdán, Varga (kapusok), Wágner L. 1, Deák 1, Zvolenszki 2, Kiss Axel 10, Kiss Alex 7, Németh, Kollár, Garai, Blaskó 2, Sütő 1. Edző: Bárány Zsolt.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3.

Eléggé tartalékos volt a társaság, több serdülő játékossal állt ki az Orosháza, de a fiúk nagyon szépen felvették a versenyt az első félidőben, sokáig vezetett is a csapat. Nagyon összeszedetten, szépen játszott a gárda, kisebb hibáktól eltekintve teljesen partiban voltak a sokkal nagyobb erőket felvonultató NEKÁ-val szemben. A félidei háromgólos hátrány tisztességesnek nevezhető. A második félidőben sajnos volt egy 10 perces kihagyás, ott megnőtt a különbség a két csapat között. Folyamatosan fáradtak el a játékosok, így alakult ki a végeredmény.

Bárány Zsolt: – Úgy gondolom, hogy a NEKA otthonában ezzel az összetétellel abszolút nem vallottunk szégyent, a srácoknak is azt mondtam, hogy erre a meccsre lehet építeni és akkor minden rendben lesz.

aaa (Fotó: Zsedényi Péter - OFKSE.hu)

Sikerült megtörni az Eger lendületét (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Orosházi FKSE-LINAMAR – SBS Eger-Eszterházy 24-21 (12-14)

NB I-es ifjúsági bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 50 néző. Vezette: Bozó, Mezei. Orosháza: Majdán 1, Varga (kapusok), Wágner L., Deák, Zvolenszki 9, Kiss Alex, Németh, Kollár, Blaskó 1, Sütő 3, Andrikó, Kiss Axel 4, Csányi R. 6, Curpás, Kristofóri,  Edző: Bárány Zsolt.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

A tabellán egy hellyel megelőzte az Eger az Orosháza csapatát, a találkozó tétje az volt, hogy hazai győzelem esetén helyet cserélhetett a két együttes. A NEKA ellen nagyon tisztességes, pozitív játékot mutattak az orosházi fiúk, próbáltak erre építkezni, ezt kamatoztatni az Eger ellen. Sajnos azonban nagyon nyögvenyelősen, indiszponáltan játszott a csapat az első játékrészben, aminek az eredménye kétgólos vendég vezetés volt a félidőben. Szünetben Bárány Zsolt vezetőedző próbálta rendezni a sorokat, rendet tenni a fejekben, kicsit nagyobb tempót diktálni és összerakni a védekezést. Ezzel sikerült is megtörni az Eger lendületét, a folytatásban a kontrákból és a felállt fal elleni játékból is sokkal jobban jött ki az Orosháza együttese, ami végül győzelmet ért.

Bárány Zsolt: – Sajnos nem volt szép a játék, viszont a két pontot sikerült itthon tartanunk és ennek nagyon örülök. Gratulálok.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.