Így látták…

ofkse_logoAz Orosházi FKSE-LINAMAR – SBS Eger-Eszterházy bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Tóth Edmond: – Először is gratulálni szeretnék a hazai csapatnak, jobban játszottak ma. Két egyforma szintű csapat, ami minden eddigi mérkőzésünkön látszott, picit ma ők koncentráltabbak voltak, mint mi. Egész mérkőzésen küzdöttünk, azzal semmi probléma nem volt, de nagyon sok hibával játszottunk, ennek ez a vége. Kevés gólt szereztünk, nem tudtuk megfordítani a mérkőzést. A második félidőben kicsit javult a védelmünk, de sajnos továbbra is sok hibát vétettünk, ilyen napunk volt ma, jobban játszott az Orosháza. Egy jó mérkőzést játszottunk, készülünk a továbbiakra.

Repóth Dániel: – Gratulálok az Orosházának, ma jobb napot fogtak ki, de úgy gondolom, hogy nincs szégyenkeznivalónk, mert férfias küzdelem folyt a pályán, hajtottunk, küzdöttünk, biztattuk egymást, úgy gondolom, ma ez volt az erősségünk, mert a kritikus szituációkat elhibáztunk. 22-21-nél elég éles volt a dolog, de belehibáztunk. Hazamegyünk, kitisztítjuk a fejeket, rendet rakunk a szertárban, aztán a következő hét egy új hét.

Repóth Dániel, Tóth Edmond, Buday Dániel és Tárkányi Bence (Fotó: Zsedényi Péter - OFKSE.hu)

Repóth Dániel, Tóth Edmond, Buday Dániel és Tárkányi Bence (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Buday Dániel: – Tudtam, hogy ilyen mérkőzés lesz megint, idény vége van, sok a sérült, kicsit ennek tudható be a gyengébb iram, lassabb volt a játék menete. 45 percig jól játszottunk, aztán az Eger kapusa elkezdett megbabonázni minket, rengeteg ziccert kihagytunk, magunkra húztuk az ellenfelet, de a végén a játékosoknak helyén volt a szívük és az eszük is, és – ellentétben a Liga Kupa meccsel – sokkal kevesebb technikai hibát vétettünk. Az akarat és a szív diadala volt, gratulálok a csapatomnak, sok sikert kívánok az Egernek a későbbiekre.

Tárkányi Bence: – Nagyon akartuk ezt a győzelmet, a Liga Kupa után már nagyon fájt a fogunk arra, hogy végre megverjük az Egert. Ez most össze is jött, szerencsére a sérültek is felépültek, mindenki tudott játszani, Németh Laci is visszatért. Egész héten készültünk, próbáltuk az erősségeinket kihasználni a mérkőzésen, összeszedetten játszottunk, kevesebb hibával, mint a Liga Kupa meccseken, ez hozta meg a gyümölcsét a mérkőzésnek.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.