Óvott az Orosháza – újrajátsszák az egri Liga Kupa meccset

2percMint arról tudósításunkban is beszámoltunk, az Eger elleni idegenbeli Liga Kupa elődöntőn súlyos hibát követtek el a játékvezetők, ami az OFKSE szakemberei szerint műhibának minősül, így a találkozót követően óvást nyújtottak be a MKSZ illetékes bizottságához.

A mérkőzés 41. percében az egri Bajorhegyi Ádám 4 perces kiállítást kapott, ám büntetésének lejárta előtt – két perc elteltével – visszatért a pályára, ami ellen sem a játékvezetők, sem a versenybírók nem emeltek kifogást, így ahelyett, hogy szabálytalan pályára lépése miatt megkapta volna harmadik kiállítását és kizárták volna a további játékból, zavartalanul folytathatta a találkozót. Mindezt annak ellenére, hogy az Orosháza kispadjáról is rögtön jelezték a játékszabályba ütköző lépést.

Bajorhegyi

Bajorhegyi (11) idő előtti visszatérése újrajátszást ért (Fotó: Lénárt Márton – HEOL.hu)

Ezzel az Orosháza együttese jogos emberelőnytől esett el, ami ha a mérkőzés győztesének kilétét nem is (6 góllal nyert az Eger – A szerk.), de a győzelem különbségét nagyban befolyásolhatta. Mivel az elődöntőt oda-visszavágós rendszerben rendezik meg, így korántsem mindegy, milyen gólkülönbséggel várhatják a csapatok a második találkozót – érvelt az OFKSE vezetése.

A Magyar Kézilabda Szövetség bizottsága március 23-án, csütörtökön tárgyalta az beadványt, majd a felek meghallgatása és a bizonyítékok megtekintése után helyt adott az Orosházi FKSE óvásának, az eredményt megsemmisítette és a találkozó újrajátszását rendelte el.

A Versenybizottság indoklása:
„Az ominózus mérkőzésen az Eger SBS Eszterházy 11-es számú játékosa, Bajorhegyi Ádám a 40:51 percben négyperces időleges kiállítást kapott. Bár a mérkőzés jegyzőkönyvébe és a szövetségi képviselő jelentőlapjába is bekerült a büntetés, az eredményjelzőre csak a 2 perces kiállítás került fel. A 2 perc leteltét követően, de még a 4 perc leteltét megelőzően a játékos visszatért a pályára. A mérkőzés hivatalos személyei észlelték a hibát, ennek ellenére nem az előírt szabályok szerint jártak el. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a teljes eljárás során végig rendkívül sportszerű magatartást mutató Eger SBS Eszterházy vétlen a kialakult szituációban. A csapat edzője a videofelvétel tanulsága szerint kérte a versenybírót, a játékidő megszakítására, hogy tisztázhassák a kialakult helyzetet. Ennek ellenére a Bizottság megítélése szerint a mérkőzés hivatalos személyeinek hibája olyan szintű, hogy az összeegyeztethetetlen a vonatkozó szabályokkal.
A Versenybizottság az NB I-es versenykiírás 11.2 pontjának valamint A kézilabdázás szabálykönyve Bajnoki Rendszabályok 12. szabály figyelembevételével járt el.”

A megismételt SBS Eger-Eszterházy – Orosházi FKSE-LINAMAR Liga Kupa elődöntőt 2017. március 29-én, szerdán 18:00 órától játsszák Egerben.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.