KSB: győzelemmel zárult az alapszakasz

ball_51A Kiemelt Serdülő Bajnokságban szereplő csapatunk hazai pályán győzelemmel fejezte be az alapszakasz küzdelmeit, így a keleti csoport 10. helyén zárt. A folytatásban a nyugati ág hasonló pozícióban végzett csapataival mérkőzik majd Pásztor István gárdája.

Orosházi FKSE-LINAMAR – Békéscsabai DKSE 28-25 (13-11)

Kiemelt Serdülő Bajnokság, Orosháza, 71 néző. V.: Daru, Medvegy. Orosháza: Mészáros, Boldizsár, Varga (kapusok) – Curpás 6, Kiss Axel 9, Csányi R. 4, Andrikó 5, Garai, Bojtor 2, Patakfalvi 2, Eperjesi, Szabó D., Julan, Pavuk, Dobrai. Edző: Pásztor István.
Kiállítások: 14, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 6/5.

Pásztor István: – Nagyon boldog vagyok, hogy az alapszakasz utolsó mérkőzését sikerült megnyerni. Úgy gondolom, hogy végig működött az a taktika, amit megbeszéltünk, és extra kapusteljesítménnyel sikerült behúznunk a két pontot. Szeretném kiemelni, hogy azokat a játékosok is jól szerepeltek, akiket eddig kevesebbet tudtam játszatni, illetve az U14-ből Dobrai Dávid és Pavuk Martin is jól helytállt. Bízom benne, hogy ez a folyamatos beépítés eredményes lesz a jövő szempontjából.

Az alapszakasz befejezése után a rájátszásban az Orosházi FKSE együttese a bajnokság nyugati csoportjának 9–12. helyezett csapataival – Dabas, Komló, Csurgó, Budakalász – játszik majd oda-visszavágó alapon.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.