NB II: izgalmas meccsen megszerzett pontok

ball19Végig kiélezett volt a küzdelem, melyből mi jöttünk ki jobban. Kevés játékossal is helyt állt Túrkevén a Bárány-legénység.

Túrkevei VSE – Orosházi FKSE-LINAMAR U23 32-33 (17-17)

NB II-es bajnoki felnőtt férfi kézilabda-mérkőzés, Túrkeve, Városi Sportcsarnok, 270 néző. Vezette: Járdi, Kazi. Orosháza: Majdán (kapus), Bella 7, Sándor 3, Nagy A. 7, Zalai 3, Kovács 5, Novák 1, Pásztor Á., Simon 7, Németh. Edző: Bárány Zsolt.

Szombaton U23-as csapatunknak is szoríthattunk, mely ezúttal Túrkevére utazott a pontokért az NB II-es felnőtt bajnokság Dél-keleti csoportjában. A találkozó egészében fej fej mellett haladt a két gárda, a hazaiak a nagyon erős lerohanásokkal nehezítették a dolgunkat, de szerencsére sikerült ezek jó részét kezelni, és felállt fal elleni játékra kényszeríteni őket. Roppant nehéz volt így is a dolgunk, hiszen mindössze tíz játékossal utaztunk el, teljes koncentrációra volt szükség mindenki részéről. Rengeteg hiba csúszott most is a játékba, védekezésben és támadásban egyaránt, ezáltal felváltva vezettek a csapatok. Mi sem jelzi jobban a nehézségét a találkozónak, hogy a szünetben döntetlen volt az állás.

A második félidőben sem változott a játék képe, szinte lemásolták az első játékrészt a csapatok, annyi különbséggel, hogy a minimális előnyt sikerült megtartanunk a végére, és ezáltal elhozni a két pontot Túrkevéről.

Bárány Zsolt edző: – A legfontosabb jelen pillanatban a két pont begyűjtése volt. Sajnos most is inkább a lelkesedés, az akarat hozta ezt meg. Ha a továbbiakban ez taktikussággal és pontossággal is párosul, nem kell ennyit izgulnunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.