Így látták…

ofkse_logoAz Orosházi FKSE-LINAMAR – Váci KSE bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Gúnya Péter: – Sok mindenre készültünk, próbáltuk az elején meglepni az Orosházát, de nem sikerült. Meg lettek volna a lehetőségek, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést, de ezekkel nem tudtunk élni. A találkozó után a fiúknak fel tudtam sorolni nyolc olyan szituációt, amit levideóztunk, megbeszéltünk, tudtuk, hogy mi fog történni, mégis gólt kaptunk belőle. Idegenben ezzel a teljesítménnyel nem igazán érdemeltünk győzelmet, gratulálok az Orosházának, további sok sikert kívánok nekik. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy megszerezzük azt a pontszámot, ami matematikailag is bebiztosítja a bentmaradást.

Darko Pavlovics: – Amit megbeszéltünk és aztán elhibáztunk, nem tudtunk teljesíteni, azzal megnehezítettük a saját dolgunkat a játékban. A második félidő végén volt lehetőségünk, de egész meccsen kapaszkodnunk kellett, és nem sikerült beérnünk a hazai csapatot. Szeretnék gratulálni az Orosházának, jobbak voltak a mai napon, végig uralták a mérkőzést, mi pedig sajnos sok hibát követtünk el.

WETG

Morva Zoltán, Buday Dániel, Gúnya Péter és Darko Pavlovics (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Buday Dániel: – Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, jó csapat a Vác, nagyon kis különbségek vannak itt a csapatok között. Beleestünk egy olyan másfél hónapba, hogy nagyon erős ellenfelekkel játszottunk, ráadásul mindig idegenben, éreztem a csapaton is, hogy lelkileg és fizikálisan is visszaestünk, sérülések nehezítették a munkánkat. Tudtam, hogy ez ilyen mérkőzés lesz, szenvedni fogunk, azt is tudtam, hogy a két pont a legfontosabb, ami meg is van, de a játékkal nem vagyok elégedett, mert rengeteg ziccert kihagytunk és rengeteg lehetőséget adtunk a Vác kezébe, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe. Szerencsénkre és Szabó Levi teljesítményének köszönhetően ez végül nem sikerült. Fontos volt, hogy 16 pontunk legyen és felugorjunk a középmezőnybe, dolgozunk tovább, itt már nem lehet biztosra menni, lehet, hogy még nyolc pontot szerzünk, de lehet, hogy egyet sem.

Morva Zoltán: – Nem volt egyszerű mérkőzés, úgy gondolom, hogy az első félidőben nagyon sok olyan hibát elkövettünk, amit előtte megbeszéltünk és Dani külön felhívta rá a figyelmet, hogy ne adjuk el könnyen a labdákat, mert az utóbbi időben ez sajnos nagyon jellemző volt. A szünetben szépen rendeztük a sorokat, nem azt mondom, hogy a második félidőben tökéletesen játszottunk, de ez a játék ma győzelmet ért. Dani is elmondta, nehéz sorozatban vagyunk, vannak sérült játékosaink, szerencsére most van egy hetünk pihenni, hogy felkészüljünk a Komló ellen. megyünk tovább, megpróbálunk minden hazai mérkőzést megnyerni és a végén meglátjuk, ez mire lesz elég.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.