NB II: első tavaszi győzelem

kond_logoA szombati találkozón az első félidő még vendég vezetéssel zárult, a második már hazai sikerrel. Kevesen voltak a mieink, de ez sem akadályozta meg a győzelmet március 11-én.

Orosházi FKSE-LINAMAR U23 – Kondorosi KK 32-29 (13-15)

NB II-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok, 50 néző, vezette: Körmendi, Molnár. OFKSE: Majdán (kapus), Nagy 7, Kristofóri, Sándor 2, Bella 7, Zalai 6, Kovács 1, Novák 3, Pásztor, Simon 6. Megbízott edző: Jámbor-Kardos Viktor. 

Mozgalmas szombat volt egyesületünknél: amíg élvonalbeli felnőtt és ifjúsági gárdánk Budakalászra utazott, az NB II-es felnőtt bajnokságban érdekelt U23-as együttesünk itthon lépett pályára, érkezett a Kondoros. Az elmúlt időszak nehéz és sikertelen mérkőzései után késő délután igen szűkös kerettel vették fel a versenyt a sereghajtóval, ezúttal Jámbor-Kardos Viktor irányításával.

A mérkőzés elején felváltva estek a gólok, a 20. perc környékén sikerült némileg meglépniük a vendégeknek, és a 2-3 gólos előnyüket tartani tudták. Az orosházi fiatalok több ziccert is hibáztak ebben a periódusban, és a védekezésben is mutatkoztak hibák. A félidőben kettő volt közte.

A második játékrész eleje jóval agresszívebb orosházi védekezést hozott, határozottabban léptek ki a srácok, és a támadások is biztosabban alakultak. Ennek eredményeként sikerült is felzárkózni, egyenlíteni, majd a védekezésben mutatott 8-10 perces maximális koncentrációnak és a könnyű góloknak köszönhetően a vezetést is átvenni. Bátran játszottak a srácok a kevés cserelehetőség ellenére is, a háromgólos győzelem az első tavaszi sikert hozta U23-as együttesünknek.

Jámbor-Kardos Viktor: – Az elmúlt időszak vereségei után nem a legjobb formában léptünk pályára, de olyan játékosok, mint például Novák Bence teljesítményének köszönhetően megszületett az első tavaszi siker.

A folytatás: március 18. szombat 16:00 Túrkevei VSE – Orosházi FKSE-LINAMAR U23

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.