NB II: nem sikerült a Makó ellen

ball_51Az első tíz perc jól ment, de csak ebben a periódusban volt megfelelő a játék. Bárány Zsolt edző szerint rendet kell tenni a fejekben.

Makói KC – Orosházi FKSE-LINAMAR U23 41-33 (19-14)

NB II-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Deszk, Sportcsarnok, 20 néző, vezette: Kuklis, Mazzag. Orosháza: Miklós, Wágner M. (kapusok), Sándor 2, Zalai 11, Kovács 5, Novák 3, Pásztor Á. 1, Simon 7, Bella, Kollár 1, Nagy A. 3. Edző: Bárány Zsolt.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 0/0, ill. 4/3.

Korai időpontban, délelőtt 11 órától lépett pályára U23-as csapatunk a szombati bajnoki keretében a deszki sportcsarnokban. Az első tíz perc igen jó játékot hozott a srácoktól, 1-2 góllal vittek ebben az időszakban, bár a védekezésen már látszott, hogy nem a legjobb formát nyújtja a csapat, nem akart összeállni megfelelően a védelem. A félidő felétől aztán egy 5-0-s sorozatot húztak be a hazaiak, átvették a vezetést, és növelték fokozatosan az előnyüket, a szünetre már öttel mentek.

A második félidő sajnos nem indult jól a mieinknél, a makóiak hármat rámoltak be, válasz nem érkezett egyikre sem, így már nyolcgólos előnyre tettek szert. Több ziccer, és büntető is kimaradt az Orosházánál, és a védekezés bármilyen formája hatástalan maradt ezen a találkozón. Bárány Zsolt munkáját nehezítette a minimális cserelehetőség is, mindössze 11-en utaztak el a találkozóra, ahol a hazaiak végül magabiztos sikert könyvelhettek el.

Bárány Zsolt edző: – Sajnos látszik, hogy hetek óta nem megy a csapatnak, azok nem tesznek hozzá, akiknek húzniuk kellene. Nagyon gyorsan rendet kell tenni a fejekben, hogy a bajnokság hátralévő részében fel tudjuk venni a versenyt a riválisokkal.

A folytatás: március 11. szombat 14:00 Orosházi FKSE-LINAMAR U23 – Kondorosi KK.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.