Így látták…

ofkse_logoAz Orosházi FKSE-LINAMAR – Balatonfüredi KSE bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Csoknyai István: – Először is gratulálnom kell a hazai csapatnak, hiszen támadás-védekezésben és küzdeni tudásban is felülmúltak bennünket. Védekezésben és kapusteljesítményben sem tudtuk kellőképpen megszűrni az Orosháza támadásait, habár a 24 kapott gól nem is tűnik soknak. Nagyobb problémánk támadásban volt, hiszen az első félidőben 12 gólt lőttünk, a másodikban pedig csak 10-et, ezzel nagyon nehéz idegenben mérkőzést nyerni. Jól védekezett a hazai csapat, a belső négyesük nagyon szépen összeállt, jó kapusteljesítmény állt mögötte, nagyon sokat kellett dolgoznunk, hogy helyzetbe kerüljünk és gólokat lőjünk.

Győri Mátyás: – Én is gratulálni szeretnék az Orosházának, 60 percig egy nagyon hajtós meccs volt. Ahogyan Csoknyai István is elmondta, az Orosháza ezt a mérkőzést védekezésben nyerte meg, 22 góllal nagyon nehéz nyerni, főleg idegenben. A kapusaik nagyon jól védtek és a belső hármasuk is nagyon jó volt.

Győri Mátyás, Csoknyai István, Buday Dániel és Herjecszki Balázs (Fotó: Zsedényi Péter - OFKSE.hu)

Győri Mátyás, Csoknyai István, Buday Dániel és Herjeczki Balázs (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Buday Dániel: – Először is köszönjük a gratulációt. Tudtuk, hogy egy nagyon jó, jól felkészített csapattal találkozunk ma és mindenféleképpen a küzdelem, a védelem, a kapus – ezek a meghatározó tényezők egy ilyen rangadónál. Úgy érzem, hogy ez tényleg nagyon jól működött és mindenki egymásért hajtott, ennek köszönhető a siker. Ma a közönséggel is egymásra találtunk, és együtt harcoltunk meg ezekért a pontokért. Dolgozunk tovább, sok sikert kívánunk a Fürednek a folytatásban.

Herjeczki Balázs: – Először is szeretném megköszönni a gratulációkat. Zseniális mérkőzés volt, öröm volt a srácok mögött állni a kapuban, hihetetlen jól védekeztek. Nagyon jól felkészültünk erre a mérkőzésre, és ami fontos, sikerült is megvalósítanunk azt, amire felkészültünk. Szeretnék köszönetet mondani a nézőknek, mert olyat nyújtottak ma nekünk, ami hihetetlen volt, gyakorlatilag szinte folyton emberelőnyben támadtunk velük. Hihetetlen jó volt a pályán lenni ma.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.