Új év, új remények – 5. rész

mitvar_5Felnőttcsapatunk újabb három tagját kértük arra, összegezzék, mit várnak a tavaszi szezontól. Természetesen mindannyian bíznak a sikeres folytatásban.

Morva Zoltán:
– Az őszi félév után az történt, amit vártam: a Veszprém és a Szeged kivételével otthon mindenkit meg lehet fogni, és idegenben is lehet pontot, pontokat szerezni. Fontos, hogy mindig egységes csapat benyomását keltsük, keményen védekezzünk, mert ez adhat alapot a sikeres folytatáshoz. Ha így teszünk, elérhetjük célunkat, a 7-8. helyet, de ha bravúrpontokat is sikerül szerezni, akkor előrébb is tekinthetünk. A sikeres folytatáshoz mindenképp számítunk szurkolóink támogatására. Hajra Orosháza!

Oláh Tamás:
– Csapatszinten elérni a kitűzött célt, ehhez mindenkire szükség lesz, hiszen sok mérkőzés vár még ránk. Szeretnénk minden találkozón kiszolgálni a szurkolókat, nézőket eredményes, sikeres játékkal. Egyénileg is minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében.

Pásztor Máté:
– Sok minden történt az őszi szezon alatt, de úgy gondolom, a legfontosabb dolog most, hogy kellőképp fel tudjunk készülni a tavaszi küzdelmekre. Új edző, új játékstílus, rengeteget kell még dolgoznunk, hogy megtaláljuk a stabilitást, de mindenki profi, motivált és teljes mértékben elkötelezett a csapat mellett. Ebből adódóan úgy gondolom, jó úton haladunk, hogy boldoggá tegyük szurkolóinkat.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.