Harcban a dobogóért

bara01_smAz Orosházi FKSE múlt heti évzáró rendezvényén Bárány Zsolt, az NB II-es bajnokság Dél-Keleti csoportjában szereplő U23-as együttesünk mestere is értékelte csapatának az őszi szezonban nyújtott teljesítményét.

– A nyáron elég erőteljesen megfogyatkozott az U23-as csapat létszáma. Sok volt a korosztályból kiöregedő játékos és szép számban el is igazoltak tőlünk. Az ifiből öt játékos került fel, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy “alanyi jogon” ki tudjunk állítani egy komplett csapatot – szólt a kezdeti nehézségekről Bárány Zsolt. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ifjúsági csapatból sikerült feltölteni a hiányzó létszámot. A nyári alapozás már sejttette a jövőt is, hiszen a két csapat a felkészülés során együtt edzett. Profi hozzáállás mellett sikerült elvégezni az eltervezett munkát, és nagyon vártuk a szezon kezdetét.

– Azt már lehetett látni, hogy a bajnokság egy nagyon szép kihívás lesz a számunkra és abszolút nem lesz sétagalopp – folytatta értékelését az edző. – Mivel újoncok voltunk, tapasztalatunk sem volt az erőviszonyokról, csak annyit tudtunk, hogy több csapat is bejelentkezett a bajnoki címért. Az őszt a 4. helyen zárta együttesünk, 11 mérkőzésből 8 győzelem, 3 vereség és 335-285-ös gólkülönbség áll csapatunk neve mellett. 16 pontunkkal csupán egy pont választ el bennünket a 2. helytől. Úgy gondolom, hogy ez egy szép eredmény, különösen, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a csapat két korosztályból állt össze minden egyes alkalommal – kivéve, amikor sajnálatos módon az ifinek is egy időben volt a bajnoki mérkőzése.

asd

– A mérkőzéseinket és teljesítményünket összességében figyelembe véve és megismervén a mezőnyt, bátran ki merem jelenteni, hogy U23-as csapatunk komoly eséllyel szállhat harcba tavasszal a dobogós helyekért – latolgatta az esélyeket Bárány Zsolt. – Mindenkinek a hozzáállásával meg voltam elégedve, bár az egyéni teljesítményekben azért voltak különbségek. Ezeken tavaszra mindenféleképpen javítani kell és törekedni arra, hogy minél több jó egyéni teljesítmény szülessen. Sajnos nálunk még a rutin nem mindenkinél stabil, ebből adódóan az önbizalom, magabiztosság sok emberből hiányzik, másokban meg néha túlteng. Ebben is javulnunk kell.

– Végül, de nem utolsósorban – bár nem nagyon szoktam játékosokat kiemelni – megragadom az alkalmat arra, hogy megköszönjem Wágner Misi és Pásztor Ákos hozzáállását, akik sokszor kemény munkájuk mellett ott vannak a csapattal, a csapatért – zárta értékelését az U23-as együttes mestere.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.