Lépésről lépésre tanulni, fejlődni

buday_250x250Szerda este tartotta egyesületünk évzáró rendezvényét, ahol felnőttcsapatunk újdonsült vezetőedzője, Buday Dániel is értékelte az eddig végzett munkát, és kitért a jövő terveire is. Újítana több területen, javítaná a csapategységet.

Összesen 13 mérkőzés, 5 győzelem, 8 vereség, 336 lőtt és 368 kapott gól, 10 ponttal a 11. hely – Ez felnőttcsapatunk mérlege, bár azt tegyük hozzá, a Gyöngyös mellett csak nekünk van 13 lejátszott mérkőzésünk, 14-15-16 meccs sorakozik a többi élvonalbeli gárda mögött az őszi szezont tekintve. Ezt értékelte néhány mondatban Buday Dániel vezetőedző a december 21-i évzáró vacsorát megelőzően, már az elején jelezve, nem száraz számokról szól, inkább eddigi tapasztalatait, érzéseit gyúrja össze.

– Amikor Orosházára igazoltam, kértem a klubvezetést, biztosítsanak az utánpótláscsapatok között egy helyet számomra, hogy edzőként is dolgozhassak. Már akkor gondoltam arra, megpróbálom ezt a szakmát. Fontos ugyanis kiemelni, egy szakmáról van szó, egy igen kemény szakmáról. Szerencsés voltam, biztosította ezt a lehetőséget számomra az egyesület, így lépésről lépésre tudtam tanulni és fejlődni. Bár az ifjúsági csapattól nemrégiben elköszöntem, figyelem tovább a srácok munkáját, és akit arra érdemesnek találunk, nyitva áll a lehetőség, hogy NB I-es játékos legyen – emeli ki Buday Dániel.

A már NB I-es játékosok számára megfogalmazása szerint kicsit „kaotikusan indult az év”, mára némileg rendeződtek a sorok, de sok még a munka.

aaa

– Mára rendeződtek a sorok, de sok még a munka – értékelt Buday Dániel (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

– A szezon elején sok dolgot szerettünk volna csinálni, de az apró részletekben elvesztünk. Azt is többször említettük, hogy erős a bajnokság, sok csapat van, amely esélyes arra, a felsőházban, a középmezőnyben legyen, egy-egy pont a differencia. Az utolsó hónapban sikerült valamennyit „egyesíteni” a helyzetünket, de ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, hiszen akár egy-két mérkőzés alatt is jelentősen változhat a helyzet – teszi hozzá a tréner, aki közeli és távolabbi terveiről is szólt az évet záró rendezvényünkön.

– Fontos kiemelni, hogy mindezt nem egyedül csinálom, a klub részéről minden segítséget megkapok. Adott egy szakmai team, edzőkkel, technikai vezetővel, orvosokkal, akik a csapat körül dolgoznak, és a szakmájuk legjobbjai közé tartoznak. Szeretném ezt a stábot és a közös munkát tovább erősíteni a jövőben, és a lehető legtöbbet nyújtani a felnőttcsapat játékosainak. Természetesen ehhez tudniuk kell a srácoknak, hogy profi játékosok, ezért kapják a fizetésüket. Megvannak a szabadságok is ezen a munkán belül, de csak addig a határig, amíg jelezzük. Bízom abban, ahogyan eddig, úgy ezután sem lesz ezzel probléma, és az utóbbi időszakban mutatott hozzáállás megmarad – hangsúlyozza Buday Dániel.

Megtudtuk, az év végi szünetet és pihenőt követően az alapozás január 3-án indul felnőttcsapatunknál.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.