Így látták…

ofkse_logoA Váci KSE – Orosházi FKSE-LINAMAR bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Vladan Jordovic: – Gratulálok a Vácnak. Sokat készültünk erre a meccsre, azonban a játékosok nem hajtották végre a pályán mindazt, amit előtte megbeszéltünk. Mind az első, mind a második félidőben a rossz kezdést követően sikerült felzárkóznunk, volt, hogy egy gólra is, de nem sikerült megtartanunk ezt az eredményt, nem az előre megbeszélt taktika szerint játszottunk. Azért voltak biztató képet mutató dolgok is a mérkőzésen, például a 7 emberes játék alkalmazásában.

Herjeczki Balázs: – Nehéz mérkőzésre készültünk, ilyen téren nem is ért minket meglepetés. Sajnos sok olyan taktikai, technikai hibákat követtünk el, melyeket a Vác könyörtelenül megbosszult. Mindezek ellenére a végjátékban sikerült utolérnünk a házigazdákat, azonban a hátrányunk ledolgozása olyan energiákat emésztett fel, melyekre égető szükségünk lett volna ahhoz, hogy pontot vagy pontokat szerezhessünk Vácon. Gratulálok a hazaiaknak, úgy gondolom megérdemelten tartották otthon a két pontot.

adfhbah

Herjeczki Balázs, Berta Gábor, Vladan Jordovic, Zsiga Gyula és Vitáris Norbert (Fotó: www.vacikse.hu)

Zsiga Gyula: – Az előző, a Gyöngyös elleni mérkőzéshez képest jobb volt mind a védekezésünk, mind a támadójátékunk. Sok olyan helyzet volt, amit a héten gyakoroltunk. Azonban még mindig követünk el olyan hibákat, melyeket az ellenfél – bármely csapat is legyen az – könyörtelenül kihasznál. Ezen kell még javítanunk a közeljövőben. Norbi is ráncolta néhányszor a homlokomat, bár alapvetően jól védett.

Vitáris Norbert: – Egész héten erre a meccsre készültünk, erre gyakoroltunk. Ennek az eredménye meg is látszott a csapaton, megfelelően motiváltak voltunk. Jó támadásokat vezettünk, de az ellenfél kapusa jó pár bravúrt bemutatott ellenünk.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.