Így látták…

ofkse_logoA MOL-Pick Szeged – Orosházi FKSE-LINAMAR bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Vladan Jordovic: – Gratulálok a Szegednek a megérdemelt győzelemhez. A minőségi különbségekről ne is beszéljünk most. Az első félidei játékkal elégedett vagyok, a másodikkal csak részben. Több játékosunk vírusos megbetegedéssel küszködött, ez gondot okozott számunkra. A magas szegedi játékosok jól használták ki a magasságbeli különbségeket. Ami még komoly probléma mérkőzések óta nálunk, hogy komoly ziccereket hagyunk ki.

Pásztor Máté: – Először is gratulálok a Szegednek a győzelemhez. Teher nélkül jöttünk ide, ennek az eredménye volt, hogy pariban voltunk az első játékrészben. A második félidőre egy másik Szeged jött ki a pályára. Megmutatták, hogy miért Európa egyik legjobb csapata a MOL-Pick Szeged. Az első 30 percre a továbbiakban is építhetünk.

pick_sajttaj

Pásztor Máté, Berta Gábor, Vladan Jordovic és Juan Carlos Pastor

Juan Carlos Pastor: – Azt gondolom, hogy egyik félidő különbsége sem helytálló.  Az első félidőben szabad játék volt nálunk, és ebből jöttek a hibák. Három emberelőnyben még kapura sem lőttünk. A második félidőben viszont már fegyelmezetten játszottunk. Azért lett ekkora a különbség, mert jó ritmusban játszottunk, az Orosháza pedig elfáradt. Jó munkát végeznek Orosházán, nem érdemeltek ekkora arányú vereséget. Sok sikert kívánok nekik.

Bánhidi Bence: – Gratulálok a vendégeknek a mutatott játékhoz. Fásultan kezdtük a meccset, talán a Löwen-meccs miatt fáradtak lehettek néhányan tőlünk. Nehéz meccs vár ránk Zágrábban, de nyerni megyünk oda is.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.