Csoknyai nehéz mérkőzésre számít

csoknyai_16A Balatonfüred együttese szombaton a szezon első hazai összecsapásán az Orosházát fogadja, ennek apropóján nyilatkozott a veol.hu hírportálnak Csoknyai István, a fürediek mestere.

– Az orosháziak még nem játszottak bajnokit. A héten a junior válogatott ellen léptek pályára Balatonbogláron (a mérkőzés 31-26-os vendégsikert hozott – a szerk.), megnéztem őket, meggyőző teljesítményt nyújtottak. Erős csapatról van szó, sok külföldi, rutinos játékossal. Minden idegszálunkkal a szombati meccsre összpontosítunk, mindenkinek a maximumot kell nyújtania, hiszen győzni szeretnénk. Bízom benne, hogy első hazai találkozónkon jó teljesítménnyel rukkolunk elő – fogalmazott a BKSE szakvezetője, aki hangsúlyozta: ebben a mezőnyben most minden meccs nehéz a Fürednek, hazai pályán is meg kell küzdeni a pontokért, idegenben pedig bravúrra van szükség hozzájuk.

Csoknyai István hozzátette, Gyöngyösön több gyengébb teljesítmény is akadt, illetve hiányzott a kiélezett ütközetek megnyeréséhez szükséges rutin. A Balaton-partiak vezetőedzője pozitívomként emelte ki, hogy a legjobb összeállításban tudja pályára küldeni együttesét, a fiatal Deák kivételével mindenki egészséges, bevethető állapotban van.

A Balatonfüredi KSE – Orosházi FKSE-LINAMAR találkozó szombaton 18:00 órakor kezdődik, 16:00 órától az ifjúsági csapatok mérkőznek meg egymással.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.