Így várjuk a szezont – 2. rész

_tarkanyi_pasztorSorozatunkban játékosainkat faggatjuk, milyen várakozásokkal tekintenek a napokon belül elrajtoló új bajnoki idény elé. A második részben két szélső poszton játszó sportolónk, Tárkányi Bence és Pásztor Máté válaszolta meg kérdésünket.

Tárkányi Bence:
– A szezon elején nagyobb csapatokkal találkozunk, ellenük nehéz lesz pontot vagy pontokat szerezni, de az 5. fordulótól kezdődik az élet-halál harc a többi csapat ellen. Úgy gondolom, hogy mindenki kellően erősített a bajnokságra, hiszen elég lesz egy-két rosszabb meccs és az megpecsételheti a helyezéseket a tabellán, vagy akár kiesés is lehet a vége. A csapatot a középmezőnybe várom, bízom a minél jobb helyezésben és remélem, hogy az Eötvös-csarnokból igazi oroszlánbarlangot varázsolunk közösen a szurkolókkal!

Pásztor Máté:
– Sikereket várok el idén a csapattól is és magamtól is. Úgy érzem, jól erősítettünk minden posztra, lehet rotálni a csapatot, ami sikerre vezetheti a gárdát. Személy szerint nagyon várom már az új szezont, bizonyítani szeretnék és minél többet adni a csapatnak. Keményen kell edzeni, folytatni a megkezdett munkát és elérhetjük a céljainkat.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.